A Rómeó és Júliával vendégszerepel Lengyelországban a Kecskemét City Balett

Október 27-én, Tarnow-ban, a Nemzetközi Táncszínházak Fesztiválján szerepel a Katona József Színház balett együttese.

Táncszínházi előadás készül a Traviatából Kecskeméten

Barta Dóra vezetésével kezdte meg a Traviata a próbáit a Kecskemét City Balett.

Adorjáni Bálint lett Kecskemét kedvence

Átadták a “kis-Oscar” díjakat Kecskeméten.

Vonzások színes szövete – Barta Dóra a Rómeó és Júlia kecskeméti bemutatójáról

Júlia nem csak egy naiv kamaszlány, akit magával ragadott az első szerelem, hanem koránál érettebb gondolkodású, ízig-vérig mai fiatal lány, akiben tudatosság, kitartás és erő van – mondja Barta Dóra, akinek Prokofjev Rómeó és Júliájához készített koreográfiáját március 14-étől láthatja a közönség a Kecskemét City Balett előadásában.

Szóló szőlő, csengő barack a Vojtinában – Villáminterjú Kolozsi Angéla rendezővel

Adott egy közismert népmese, egy forgó színpadra épített stilizált játszótér, különféle jelentéstartalmakat sűrítő játékszerek, valamint öt színész.

Etűdök a blattneri életmű jegyében – Interjú Nagy Viktória Évával

A PIMOSZMI, a Csokonai Színház, a Déri Múzeum, a MODEM és a Vojtina Bábszínház szakmai összefogása eredményeként a 20. századi európai avantgárd bábszínház, valamint a hazai modern bábművészet megteremtőjének számító Blattner Géza munkásságát bemutató kiállítás nyílt a MODEM-ben.

Ebcsont és nyúlcipő – Mesejáték Kuthy Ágnes rendezésében Budaörsön

Kolozsi Angéla Ebcsont és nyúlcipő című mesejátékát mutatja be május 12-én a Budaörsi Latinovits Színház Makra Viktória és Lendváczky Zoltán rendezésében, a Ciróka Bábszínházzal közösen, a Városi Ifjúsági Klubban.