Zsámbékon is bemutatták a Sztalker Csoport Vízkeresztjét

Ahogy arról korábban beszámoltunk, Shakespeare drámáját Vecsei H. Miklós fordításában, ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében állította színpadra a Sztalker Csoport és a Gyulai Várszínház.

Dupláz a Vízkereszt Zsámbékon – Óriási az érdeklődés a Sztalker előadása iránt

Már több hete elkelt az összes jegy a Sztalker Csoport Vízkeresztjének vasárnapi zsámbéki előadására. A szervezők a nagy érdeklődésre tekintettel most meghirdettek egy plusz előadást 2019. július 29-ére, hétfőre, amelyre a mai naptól a jegy.hu-n is kaphatók jegyek.

Hernádi Judit és Péter Kata főszereplésével készül a Becéző szavak

Gyabronka József, Horváth Illés, Cseh Judit, Hernádi Judit és Péter Kata szereplésével készül az Orlai Produkció új bemutatója. A premiert július 5-én tartják a Szentendrei Teátrumban, a kőszínházi bemutatója pedig szeptember 12-én lesz a Belvárosi Színházban. 

Woyzeck – A Nemzetiben születik a Sztalker Csoport új előadása

Woyzeck a bűnös, aki ölt, vagy az a világ, amely gyilkossá tette?

Bartók Plusz – Mátyássy Szabolcs Scaevola című művét mutatják be Rost Andreával

Az operát Almási-Tóth András rendezésében, Rost Andrea és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem opera szakos hallgatói közreműködésével mutatják be szerdán a Miskolci Nemzeti Színházban.

„A jövő kulcsa” – Mátyássy Szabolcsé a legjobb opera

Scaevola című operájával Mátyássy Szabolcs zeneszerző nyerte meg „A jövő kulcsa” 2016 operaíró versenyét. A darabot a Bartók Plusz Operafesztivál 2017-ben, június 16-25. között tűzi műsorra a Zeneakadémiával együttműködésben.