Felhő a nadrágban – Visszatér Szegedre a közönségdíjas előadás

Kegyetlen revü a politikai idiotizmusról Kokan Mladenović rendezése, a Felhő a nadrágban. Az idei Thealteren közönségdíjat kapott a kortárs szerb színház fenegyerekének rendezése. A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadása november 12-én visszatér Szegedre.

Temetés Terézvárott – Krleža darabját mutatja be a Kosztolányi Dezső Színház

A Kosztolányi Dezső Színház és a belgrádi Bitef Színház koprodukciójának szabadkai bemutatóját november 6-án tartják Anđelka Nikolić rendezésében.

Monodrámával és felolvasószínházzal ünneplik a délvidéki magyar színjátszás napját

Egy monodrámával, két felolvasószínházi előadással és a legrangosabb vajdasági színművészeti díj átadásával ünneplik az idén a délvidéki magyar színjátszás napját Szabadkán.

A Nézőművészeti Főiskola is színpadra kerül a Kosztolányi Dezső Színházban – Új társulati tagokat keresnek

Négy bemutatóval és új társulattal várja a nézőket a 2018/2019-es évadban a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház.

“Nem a szél fújja egymás mellé az előadásokat” – Blogbejegyzések a Thealterről 9. rész

Az alábbiakban a Thealter Fesztivál blog jr. elnevezésű kritikusműhelyében születő írásokat olvashatják.

Az Úr nevében – Évadzáró bemutatót tartott a Kosztolányi Dezső Színház

Ősbemutatóval zárta az idei évadot a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház. Az Úr nevében egy “politikailag brutálisan inkorrekt” előadás Urbán András rendezésében.

Szabadkai Népszínház: Pesitz Mónika és Baráth Attila az évad színészei

A Nyolc nő című előadás rendhagyó változatát mutatták be múlt héten a szabadkai Népszínház magyar társulatának évadzáró gálaműsorán.

Fiatal alkotókra fókuszál a MASZK Tavaszi Kollekciója

A szegedi MASZK Egyesület májusban újra különleges programokkal és a VIII. THEALTER U21 plusz kisfesztivállal várja a Régi Zsinagógában a közönséget.

Három színész – három előadás Szabadkán

Február végén három szólóelőadást tekinthet meg a közönség a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban.