Kolozsváron rendezik meg az Európai Színházi Unió 18. fesztiválját

Az Európai Színházi Unió fesztiváljának legutóbbi, 2008-as kiadásának megszervezését követően, 11 év szünet után ismét a Kolozsvári Állami Magyar Színház lesz a rangos esemény házigazdája november 19-30. között.

Rekordok nyomában – Egy kis POSZT-történelem

Immáron 18 éves a Pécsi Országos Színházi Találkozó, ám gyökerei még jóval korábbra, egészen 1982-ig nyúlnak vissza – ekkor rendezték meg ugyanis az első Országos Színházi Találkozót Budapesten.

“Egyre több fiatal jár hozzánk” – Eszenyi Enikő válaszolt

A Vígszínház igazgatója szerint az idősebb nézőik elfogadják az újszerű rendezéseket, de egyre több fiatal jár hozzájuk. Eszenyi Enikőt a Pesti Műsor kérdezte.

Aggódik az Európai Színházi Unió a kolozsvári magyar teátrum anyagi helyzete miatt

Az UTE vezetői tanácsa a román kulturális tárcához intézett levélben fejezi ki aggodalmát a Kolozsvári Állami Magyar Színház költségvetési nehézségeivel és művészi programját súlyosan érintő helyzettel kapcsolatosan.

Feydeau bohózat a Vígben Eszenyi Enikővel, Kern Andrással és Hajduk Károllyal

Feydeau bohózatát március 3-án mutatják be a Vígszínházban mások mellett Eszenyi Enikővel, Kern Andrással és  Hajduk Károllyal.

Bánffy Miklós-vándordíjat kap Bodolai Balázs

A kolozsvári színház művészeti tanácsa a 2015. november 2-án bemutatott Amerika előadásban játszott szerepéért Bodolai Balázsnak ítélte oda a 2015/2016-os évad Bánffy Miklós-vándordíját.

Plzeňben vendégszerepel a Vígszínház

A Bűn és bűnhődés Csehországban látható szeptember 13-án, a plzeňi Nemzetközi Színházi Fesztivál programjában.

“Csak a munka öröme érdekelt” – POSZT-interjú Stohl Andrással és Orosz Ákossal

A Vígszínház Dosztojevszkij-adaptációjáról kérdezte a POSZT Híradó a két főszereplőt.

Több mint 400 ezren látták a Vígszínház előadásait idén

Évadértékelő sajtótájékoztatót tartottak a Vígszínházban.

Dočekal-rendezéssel megy a POSZT-ra a Vígszínház

Június 13-án a Vígszínház Bűn és bűnhődése látható az országos színházi találkozó versenyprogramjában.