Dráma, vígjáték és gyerekdarab is látható az Újszínház jövő évadában

A következő szezon bemutatói között lesz Herczeg Ferenc Kék róka és Az élet kapuja című műve, valamint Fésűs Éva A palacsintás király című meséje is.

Mihályi Győző maradt a SzíDoSz elnöke

Tisztújító kongresszust tartott április 8-án a Művészeti Szakszervezetek Szövetségének Vörösvári úti székházában az idén 100 esztendős Színházi Dolgozók Szakszervezete.

“Szertartásjáték nélkül elvonási tüneteim lennének” – Villáminterjú Mihályi Győzővel

A kezdetek óta részt vesz a Koronázási Szertartásjátékokon Mihályi Győző Jászai Mari-díjas színművész, idén augusztusban narrátorként láthatjuk majd az ország második legnagyobb épített szabadtéri színpadán.

Székesfehérvár – Megkezdődtek a Koronázási Szertartásjáték próbái

Az olvasópróbával megkezdődtek az idei Koronázási Szertartásjáték próbái az alkotócsapat részvételével a Vörösmarty Színházban. Szikora János rendező mind történelmi háttér-információkkal, mind a látványra, zenére, mozgásra, színpadi elképzelésekre vonatkozóan magyarázta a megírt forgatókönyvet a szereplőknek.

Idén II. Andrást idézi meg a Koronázási Szertartásjáték

II. András, a csillaghullásban álmodó címmel hatodik alkalommal rendeznek augusztus 18-19-én Koronázási Szertartásjátékot Székesfehérváron.

POSZT – Villáminterjú Mihályi Győzővel, a díjátadó gála “hangjával”

Még javában tart a Pécsi Országos Színház Találkozó, futnak a Versenyprogram előadásai, de a szervezők már a Gálára készülnek. A POSZT TV meglátogatta Mihályi Győzőt, aki az E78 stúdiójában a bejátszók hangalámondásait rögzíti.

Bálint András a POSZT díszvendége – Beszámoló a sajtótájékoztatóról

A fesztivál versenyprogramjában 14 előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel június 7. és 16. között.

A szinkronszakmáról is szól az Újszínház Hangemberek című új darabja

A magyar szinkron indulásáról, a szinkronszakma, a színpadi és a filmvilág nagyságairól is megemlékezik az Újszínház Hangemberek című új darabja – mondta Csernák János színművész.

Bács Ferenc, Bókai Mária és Perlaki István kapta a szinkron-életműdíjat

Életműdíjjal ismerték el a magyar szinkronszakmában dolgozó előadóművészek munkáját. Az Előadóművészi Jogvédő Iroda anyagi és szakmai támogatásával létrehozott díjat elsőként Bács Ferencnek, Bókai Máriának és Perlaki Istvánnak ítélték oda.

Igaz történetek, misztikus utazás és stand-up – Fergeteges évadot hirdet a Mozsár

Összművészeti szürreális utazás, póthaj stikli, sorsok és szerelmek – néhány hívószó a Mozsár Műhely 2017/2018-as évadának előadásaiból.

Már 4 éves a veresegyházi “színházi startup” – Verebes és Szurdi is rendez

A hol “színházi startupnak”, hol “zöldmezős szellemi beruházásnak” titulált veresegyházi teátrum mozgalmas nyarat követően készül az évadnyitásra.

Újra Koronázási Szertartásjáték Székesfehérváron – Főszerepben Hirtling István

Idén az Árpád-ház talán legfényesebb uralkodója, III. Béla koronázási szertartását és életét viszi színre Szikora János.

Nemzetközi konferenciát tartanak a tánc jövőjéről a Műcsarnokban

A tánc jö­vő­je – át­kép­zé­si prog­ram lét­re­ho­zá­sa a tánc­mű­vé­szet­ben címmel rendeznek nemzetkö­zi kon­fe­ren­ci­át csütörtökön és pénteken a Műcsarnokban.