240 éves a milánói Scala

1778. augusztus 3-án nyitották meg a milánói Scalát, a világ egyik legjelentősebb operaházát. A Scala építését maga Mária Terézia kezdeményezte, amikor 1776-ban Milánó egyetlen színháza megsemmisült egy tűzvészben. Az új színház egy templom helyén épült fel, amelyet úgy hívtak: Santa Maria della Scala.

Maria Callas emlékére nyílik kiállítás a Scala múzeumában

Maria Callas Amerikában született görög származású szoprán (1923-1977) halálának 40. évfordulóján nagy szabású kiállítást rendez a milánói Scala múzeuma – írták az olasz lapok.

Csak rendesen felöltözve látogathatjuk a milánói Scalát

A milánói opera előadásait annyi turista szeretné hiányos, de legalábbis nem alkalomhoz illő öltözékben meglátogatni, hogy a ház dresszkódot vezetett be. Aki nem tartja be, nem mehet be a nézőtérre.

Az Andrea Chenier-vel kezdődik a milánói Scala évada decemberben

Umberto Giordano Andrea Chenier című operájával indul december 7-én a milánói Scala 2017-2018-as évada, amely nyolc új produkciót tartalmaz.

Milánóban járt Eszenyi Enikő – Jövőre a Vígszínházban tartják az UTE közgyűlését

A Vígszínház igazgatója és Kopek Janka színésznő is részt vett az Európai Színházi Unió rendes közgyűlésén a milánói Piccolo Teatróban május 21-én.