“A jó színház mindig a ma emberéről szól” – Interjú Béres Attilával

Június 9-én A chicagói hercegnő című operettel érkezik a POSZT-ra a Budapesti Operettszínház. A teátrum először szerepel a versenyprogramban. A darab rendezőjével, Béres Attilával beszélgettünk egy rég elfeledett Kálmán-mű feldolgozásáról, ízlésbeli kérdésekről és az operett megújításáról.

POSZT: Móricz-adaptációval versenyez a miskolci színház

A Kivilágos kivirradtig  jún 12-én kerül színpadra a POSZT versenyprogramjában a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában, Rusznyák Gábor rendezésében.

Rekord nézőszámmal ért véget a Miskolci Nemzeti Színház 193. évada!

A tavalyi évadhoz képest négyezerrel több, összesen 139.304 nézőt szólított meg a 2016-2017-as évadban a Miskolci Nemzeti Színház 491 előadása. A június 6-án megtartott társulati ülésen a művészeti tanács tagjai összegezték az évad eredményeit és átadták a legjobbnak ítélt művészek és színházi munkatársak díjait.

Csipike és a Gengszter nagyi a Pécsi Családi Színházi Fesztiválon – Beszámoló a 2. napjról

A Pécsi Családi Fesztivál 2. napján a Miskolci Nemzeti Színház Csipike az óriástörpe és a Budapest Bábszínház Gengszter nagyi című előadása volt látható. A színészek válaszoltak.

Béres Attila: “Találnunk kell újabb és újabb egyenleteket”

A Miskolci Nemzeti Színház igazgatóját a következő szezon műsortervéről kérdezte az Észak-Magyarország.

A Vidéki Színházak Fesztiváljával nyitja évadát a Thália

Szeptemberben hatodik alkalommal rendezi meg hagyományos évadnyitó eseményét a Thália Színház.

3 éves a K2 Színház! – Úgy néz ki, hogy lesz 4 is!

A k2 Színház a 2017/18-as évadban is folytatja a munkát. Az, hogy miként, az alábbiakból kiderül.

“Kijelenthetem, hogy a szerencse fia vagyok” – Gáspár Tibor válaszolt

A Miskolci Nemzeti Színház tagját a Borsod Online kérdezte.

Zsótér és Mohácsi is rendez Miskolcon a következő évadban

Opera, balett, musical, operett, klasszikus és kortárs színdarabok várják a közönséget.

“Őszinteség nélkül nincs művészet” – Kiállítás Éder Vera fotóművész képeiből Miskolcon

Éder Vera fotóművész új képeiből nyílt kiállítás a Miskolci Nemzeti Színházban.

“Benne vagyok a zónában” – Interjú Rusznyák Gáborral

Rusznyák Gábor A varázsfuvolát vitte színre a debreceni Csokonai Színházban.

Harlequinade Miskolcon – Időutazás a tánctörténetben Gergye Krisztián koreográfiájával

Április 29-én, a Tánc Világnapján mutatja be a Miskolci Balett új táncjátékát Harlequinade – szenvelgők komédiája címmel.

Kezdődik a nemzetközi kortárstánc fesztivál Miskolcon

Hagyományteremtő céllal rendezik meg a Miskolci Nemzeti Színházban a Horizont Nemzetközi Kortárs Fesztivált, a programsorozat kedden kezdődik és április 29-ig tart.

Primavera ’17 az Erkelben – Erőpróbát tesznek a magyar operaélet legjobbjai

Vidéki és határontúli teátrumok legfrissebb operaelőadásai vendégeskednek április 4. és 9. között Budapesten.

Játék a kastélyban – Először rendez Miskolcon Mohácsi János

Március 31-én mutatja be a Miskolci Nemzeti Színház Molnár Ferenc vígjátékát Mohácsi János rendezésében.