Csíksomlyói passió – Több száz erdélyi fellépővel mutatják be Vidnyánszky Attila rendezését

Több száz erdélyi szereplővel, valamint az eredeti szereplőgárdával augusztus 18-án a csíksomlyói hegynyeregben mutatja be a budapesti Nemzeti Színház és a Magyar Nemzeti Táncegyüttes a Csíksomlyói passió című előadást, amelyet a Duna Televízió élőben közvetít.

Miklósa Erika és Mahó Andrea is fellép a Tisza-tavi operafesztiválon

Opera- és táncelőadásokat, valamint kerékpározással és csónakos kirándulással egybekötött koncerteket is kínál több helyszínen a július 26-án kezdődő Természet Operaháza Tisza-tavi Fesztivál.

Napszállta – Nemes Jeles László új filmje a Velencei Filmfesztiválon debütál

Az Oscar-díjas Saul fia rendezője, Nemes Jeles László Napszállta (Sunset) című második nagyjátékfilmje meghívást kapott a 75. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos versenyprogramjába.

“Lélekben kell erősnek lenni” – Interjú Molnár Levente operaénekessel

Londontól Tokióig világszerte aratott már sikereket nagy operaszínpadokon – ezúttal a Magyar Állami Operaház őszi turnéjának keretében készül visszatérni New Yorkba. Addig is hazai élményeiből töltekezik Molnár Levente, a világhírű bariton.

Operát az Operából – Szegeden és Hódmezővásárhelyen is bemutatkozik az Operaház

Az Operát az Operából! sorozat keretében a következő évadban Puccini két művével Szegeden és Hódmezővásárhelyen is bemutatkoznak a Magyar Állami Operaház együttesei.

Előadások után rögtönöznek az Örkény és a Momentán színészei

Improvizáció, beszélgetés, közönségtalálkozó az előadások után.

Az álarcosbál – Verdi operája visszatér az Erkelbe

Az álarcosbál 13 év után a fiatal versenygyőztes rendező, Fabio Ceresa színrevitelében lesz újra látható az Erkel Színházban. Az április 21-i premier a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál szervezésében valósul meg.

“A zene Isten nyelve” – Interjú Molnár Levente operaénekessel

Molnár Leventéért versengenek az európai operaházak, hiszen kevés ilyen kiváló bariton mászkál a világban. Hamarosan Kerényi Miklós Gábor rendezésében, a Sevillai borbélyban láthatjuk a Szentendrei Teátrumban. 

Négy városban mutatja be A sevillai borbélyt a Co-Opera KERO rendezésében

Szentendrén, Szegeden, Budapesten és Győrben mutatják be a 2017/2018-as évadban az öt előadóművészeti szervezet együttműködésében megvalósuló Rossini-vígoperát, A sevillai borbélyt.

Sunset – Nagyszerű színészekkel forog Nemes Jeles László új filmje

Az Oscar-díjas Saul fia rendezője június 12-én kezdte el forgatni új nagyjátékfilmjét a Filmalap támogatásával.

Háry Estély New York operacsillagaival az Operában

Placido Domingo után két sztárvendéget vár az Opera idei estélyére: Ildebrando D’Arcangelo és Aleksandrs Antonenko érkezik Budapestre február 25-én.