„Ez egy 100%-ig saját élményű forradalmi megemlékezés” – Interjú Sereglei Andrással

A IV. OPEN Fesztivál keretein beül, november 17-én mutatja be a MU Színház legújabb saját projektjét, a Felnőttkorunk ’89 című előadást. A produkció a színház 60 pluszos civil közösségének visszaemlékezésein alapuló vitaszínházi előadás, amely során a közönség és az előadók közösen beszélgethetnek a rendszerváltásról és az ahhoz kapcsolódó élményeikről. Az alkotófolyamat különleges hangulatáról, az előadás formájáról, benyomásokról a rendezőt, és egyben a Káva Kulturális Műhely tagját, Sereglei Andrást kérdeztük.

Today is today – emberi fizikalitás időn innen és időn túl – Interjú Oberfrank Rékával

Oberfrank Réka, Lévai Viola, Bakó Tamás, valamint Rubik Ernő: Today is today című táncelőadása egy egyszerű kérdést feszeget: mi mozgat? Két generáció találkozását jelenítik meg; a 20-as éveikben járó lányok, és az élet különböző területein már évekkel tapasztaltabb férfiak kapcsolatát.

Ady Endre és Vincent van Gogh elevenedik meg a MU Színházban

Két meghatározó ikon, két tehetséges alkotó, két táncelőadás, egy este. November 11-én az IZP-estek keretén belül Kőnig István és Bot Ádám bemutatóját láthatja a közönség a MU Színházban.

Szentivánéji álom – Budapesten a Soltis Lajos Színház

November 4-én és 10-én a MU Színházba érketik a Soltis Lajos Színház előadása.

Színházi idegenvezetést tartanak Újbudán

November 11-én, a Kerület napján már harmadik alkalommal kerül megrendezésre öt újbudai színház szervezésben egy rendhagyó, különleges kulturális esemény.

„A döntés mindig jelenidejű és a miénk, számomra ez a szabadság” – Interjú Szivák-Tóth Viktorral

A KB35 inárcsi társulat október 26-27-én a MU Színházban mutatja be A tökéletességen innen című előadását.

„A Woyzeck a shakespeare-i világ kapuőreinek, sírásóinak, szolgáinak drámája” – Interjú Szabó Mátyás Péterrel

A gyilkosság pillanatában válik valaki gyilkossá, vagy mindig is az volt? Ez egy a sok kérdés közül, melyet Szabó Mátyás Péter rendező és Kautzky-Dallos Máté dramaturg párosa tesz fel közös Woyzeck adaptációjuk során, melyet október 19-én és 20-án mutatnak be a MU Színházban.

“Minden a feje tetejére áll, még a matematika is” – Interjú Ádám Annával

Ádám Anna képzőművész, stylist, makeup artist, az NKA Imre Zoltán Program keretén belül október 12-én és 13-án mutatja be a MU Színházban “sorry not sorry” című előadásnak álcázott kiállítását és kiállításnak álcázott előadását…

Szólók, Grace – Két Hodworks-előadás is visszatér a Mu Színházba

Hód Adrienn társulatának két nagysikerű darabja tér vissza a MU Színházba két egymást követő este, szeptember 25-én és 26-án.

Önkénteseket keres a MU Színház

Csatlakozz a MU Színház 2018/2019-es évadának önkéntes csapatához!

Koprodukciók, új alkotótársak, 6 premier – 5. évadára készül a k2 Színház

Az alábbiakból kiderül, milyen produkciókkal és egyéb programokkal vár a nyáron és a jövő évadban a k2 Színház csapata.

“Csak ennek van értelme, gyerekekkel foglalkozni” – Interjú Fejes Ádámmal a Pinokkió Cirkuszi Meséjéről

A MU Terminál Pinokkió Cirkuszi Meséje áprilisi premierje után most május 19-én újra látható a MU Színházban.

„A humor a legrövidebb út két ember között” – Villáminterjú Benkő Imola Orsolyával

A rendezővel a Franz Kafka: Átváltozás című műve nyomán készített színházi előadás kapcsán készült interjú. 

8., évadbejelentő születésnapi bulijára hív mindenkit a k2 Színház

Évadbejelentő születésnapi bulit tart a k2 független színházi műhely társulata május 27-én a MU Színházban, melyre minden érdeklődőt szeretettel várnak.

Úgy Táncolnék Veled – Interjú a program moderátorával, Szemessy Kingával

Az Úgy Táncolnék Veled idei programsorozat utolsó alkalma május 13-án látható a MU Színházban, melyen Vadas Zsófia Tamara és Szeri Viktor mesél a szabadúszó kortárs táncalkotók életéről és saját, önterápiás céljaikról. A programról Szemessy Kinga, az idei évad moderátora nyilatkozott.