Szatmár megyei turnéra készül az Osonó Színházműhely

Április 6. és 8. között a magyarországi Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával Mikolán, Egriben és Lázáriban lesz látható a Fazakas Misi által rendezett Ahogyan a víz tükrözi az arcot című dokumentarista előadás.

Bányavakság – Turnéra indul az Osonó és az Andrei Mureșanu Színház koprodukciója

A két társulat nagysikerű, Bányavakság című koprodukciója négy városban lesz látható a következő időszakban.

Szociális projektet szervez az Osonó

Október és november folyamán zajlik a Visszhang a sarokból elnevezésű művészeti- szociális projekt, amelyben a független társulat negyven, a gyerekjogvédelemhez tartozó fiatallal dolgozik együtt.

Véget ért az Osonó drámatábora

Az Osonó Színházműhely a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen szervezte meg azt a színházi tábort, amely negyedik állomása volt az egy éve tartó színjátszó csoportok vezetői számára szervezett képzésnek.

Véget ért az Osonó Nemzetközi Drámatábora

A társulat által már 8. alkalommal megszervezett nemzetközi drámatáborra augusztus 10. és 15. között került sor.

Ötezren látták az idei évadban az Osonó előadásait

Az idén Európai Tehetségponttá vált, önfenntartó társulatként működő Osonó a 2017/2018-as évadban a három műsoron lévő előadását 76 alkalommal, mintegy 5.000 néző számára mutatta be Magyarországon, Romániában és Kárpátalján.

Pedagógusoknak szervez drámatábort az Osonó

Az Osonó Színházműhely a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen augusztus 20-24. között a zabolai Csipkésben szervez drámatábort pedagógusok és csoportvezetők számára. A tábor részvételi díja 345 lej, amely tartalmazza a foglalkozásokat, a szállást, napi háromszoros étkezést. A helyek száma korlátozott.

Idén is lehet jelentkezni az Osonó Színházműhely drámatáborába

A társulat augusztus 10. és 15. között szervezi meg az immár hagyományossá vált Nemzetközi Drámatábort, amelybe 14 év fölötti fiatalokat vár egy szakmai, illetve egy személyiségfejlesztő-önismereti csoportba.

Osonó előadás és műhelyfoglalkozás a budapesti Ifjúsági konferencián

Április 13- 15. között a Pesthidegkúti Waldorf Iskolában kerül sor a Hogyan legyünk mi a változás? címet viselő Ifjúsági konferenciára, amely keretén belül 13-án, pénteken 19 órakor mutatja be a társulat a fiatalok személyes történeteiből létrehozott Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadást.

Bukaresti színházfesztiválon az Osonó és az Andrei Mureșanu Színház Bányavakság előadása

Október 12-én 20 órakor, az 5. FESTin pe Bulevard kortárs színházi találkozó keretén belül lesz látható a Bányavakság című koprodukció.

Budapesten tart műhelyfoglalkozásokat az Osonó

Az NKA Színházművészeti Kollégiuma résztámogatásával az Osonó szeptember 18. és 22. között – egy komplex színházi program részeként – több tréninget tart budapesti iskolákban.

Elkezdődött az Osonó Interetnikai projektje

Gyimesfelsőlokon szervezte meg az Osonó Színházműhely és a Bolyongó Színházi Egyesület azt az interetnikai tábort, amelyre szeptember 4- 10. között kerül sor.

Nemzetközi ifjúsági színházi-nevelési program zajlik az Osonó szervezésében

Július 12. és 21. között három helyszínen, Sepsiszentgyörgyön, Csíkszeredában és Gyimesfelsőlokon zajlik az Osonó Színházműhely által szervezett Engage With Us! elnevezésű ifjúsági színházi nevelési program, amelyen 21 ausztriai, magyarországi, erdélyi magyar és román fiatal, valamint 6 ifjúsági munkás vesz részt.

Lehet jelentkezni az Osonó Nemzetközi Drámatáborába

A társulat augusztus 21. és 26. között szervezi meg az immár hagyományossá vált Nemzetközi Drámatábort, amelybe 14 év fölötti fiatalokat vár egy szakmai, illetve egy személyiségfejlesztő- önismereti csoportba.

475. alkalommal az Osonó Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadása

Az ünnepi előadásra és az azt követő témafeldolgozó színházpedagógiai foglalkozásra május 13-án, szombaton 19 órakor kerül sor a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Művészeti Líceum Bocsárdi Angi Gabriella drámatermében.