A Mária evangéliuma című művet mutatják be Csíksomlyón és Déván

A Mária evangéliuma című mű oratórikus változatát mutatják be június 9-én Csíksomlyón, 10-én pedig Déván.

“A színház nagy misztérium” – Müller Péter friss Kossuth-díjas

Sorozatunkban bemutatjuk azokat a művészeket, akik idén a színházművészet és az opera területén végzett munkájukért kaptak Kossuth-díjat. Az alábbiakban Müller Péter József Attila-díjas író, dramaturg, forgatókönyvíró pályájáról olvashatnak.

Törőcsik Mari kapta a Kossuth-nagydíjat

A köztársasági elnök, a miniszterelnök és a házelnök nemzeti ünnepünkön átadta az idei Kossuth-díjakat.

A vihar kapujában – Kuroszava filmjéből készült előadás Zalaegerszegen

Müller Péter Akutagava Rjúnoszuke novellái és Kuroszava Akira filmje nyomán írt A vihar kapujában című drámáját mutatták be Gergye Krisztián rendezésében a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban.

Az Isten pénze című musicalt mutatják be az Arénában

Az Isten pénze című musicalt mutatják be december 22-én a Papp László Sportarénában több mint tízezer, a nevelőszülői hálózatban és nagycsaládokban felnövő gyermek és családja szórakoztatásáról gondoskodva.

“Így figyelni a másikra rajta kívül senki nem tudott ” – Ádám Ottóra emlékeztek a Madách Színházban

A Madách Színház egykori legendás igazgatójára, a Kossuth- és Jászai Mari-díjas Ádám Ottóra emlékeztek a teátrumban megrendezett baráti beszélgetésen pályatársak, barátok, családtagok.

A Madách Színház rockfesztiválján lép fel a Müller Péter Sziámi AndFriends

A Rocksuli című, új Webber-musical bemutatóját követően szeptember 24-től október 17-ig rockfesztivált rendez a Madách Színház, ahol a nagyszínpadon a Müller Péter Sziámi AndFriends Pintér Bélával, Stefanovics Angélával, Thuróczy Szabolccsal, Másik Jánossal és Kiss Lászlóval lép színre.

Egy halhatatlan szerelem története – Érdekességek a Szomorú vasárnap premierjéről

Március 28-án mutatta be a Madách Színház a Szomorú vasárnap című musicalt. Most a Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter és Nagy Sándor főszereplésével készült zenés előadás premier utáni pillanataiba is beleshetnek.

“A Szomorú vasárnap dramaturgiailag sem szokványos produkció” – Interjú Horgas Ádámmal

Március 29-én mutatták be a Madách Színházban Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter és Nagy Sándor főszereplésével Müller Péter Szomorú vasárnap című musicaljét.

Itt a Szomorú vasárnap musical trailere! – Premier a Madáchban

A Madách Színház március 29-én bemutatja Müller Péter Szomorú vasárnap című musicaljét. Bemutató: március 29!

Két színházban is bemutatják az Isten pénze musicalt

A Charles Dickens Karácsonyi ének című klasszikus kisregényéből írt magyar zenés mű különlegessége, hogy két külön társulattal, de négy szerepben ugyanazon művészekkel, egy rendezővel, egy koreográfussal, közös díszlettel állítják színpadra Veszprémben és Székesfehérváron.

Mi lesz veled Csíki Játékszín? – Közleményt adtak ki a Magyar Színházi Szövetség vezetői

A Magyar Színházi Szövetség vezetői nyilatkozatban foglaltak állást a Csíki Játékszínt érintő költségvetési megvonások ügyében.

Halász Judittal, Szulák Andreával és Parti Nagy Lajossal is találkozhatunk az Olvasás Éjszakáján

Idén szeptember 16-án gyűlnek össze az olvasás szerelmesei, hogy egy egész estét a könyveknek, az olvasás örömének szenteljenek.  Az Olvasás éjszakája idén az ország több pontján, 6 budapesti és 4 vidéki helyszínen várja az olvasni szeretőket.

Párban a zenés és a kortárs – Új évad, új ciklus a székesfehérvári színházban

Dr. Szikora János igazgató, Bagó Bertalan művészeti vezető, Hargitai Iván prózai tagozatvezető, Horváth Csaba tánctagozat-vezető május 19-én sajtótájékoztatón ismertette a Vörösmarty Színház 2017/2018-as évadát.

“Ilyen ravasz bűnügyi történetet nemigen írtak még” – Interjú Müller Péterrel

Február 13-án a Csíki Játékszín vendégelőadásában nézhetik meg a Tháliában az érdeklődők a Szemenszedett igazság című darabot.