Augusztus 20-án az M5 tűzi műsorára az István, a királyt

Augusztus 20-án az M5 televíziós csatornán láthatják az István, a király 2015-ös, Városligetben rögzített felvételét Varga Miklós és Feke Pál főszereplésével.

Időutazás 2. – Janza Kata és Oszvald Marika is fellép az Fűzy Gábor koncertjén

Március 21-én a Budapest Kongresszusi Központban rendezik meg Fűzy Gábor nagyzenekari koncertshow-ját, melyen mások mellett Balázs Fecó, Janza Kata, Nagy Feró, Balázs Andi és Oszvald Marika is fellép.

Nagy Feró Hamletje először jelenik meg CD-n

A darabot 1987 januárjában az Egyetemi Színpadon mutatták be Katona Imre rendezésében.

Ricse, Ricse, Beatrice – Rock musical az Újszínházban

Nagy Feró és a Beatrice zenekar története áll a Ricse, Ricse, Beatrice című rock musical középpontjában, melyet november 24-én az Újszínházban mutatnak be.

A Beatrice zenekarról szóló musicalt is bemutatnak az Újszínházban

A Beatrice zenekarról szóló musicalt, Kulcsár Lajos Zserbótangó című tragikomédiáját, Herczeg Ferenc Bizánc című színművét, valamint Esztergályos Cecília önálló estjét mutatja be az Újszínház a 2017/2018-as évadban.

Több mint 100 ezer nézőnél tart a Pappa Pia

A premier óta több mint 100 ezren látták a mozikban a Pappa Pia zenés magyar filmet – közölték az alkotók.

A héten érkezik a mozikba a Pappa Pia!

Rendhagyó módon a szokásos csütörtöki mozipremier helyett, már keddtől, augusztus 15-től látható lesz a hazai mozikban Csupó Gábor, az Amerikában élő magyar rendező új zenés vígjátéka, a Pappa Pia.

Augusztus közepétől látható a Pappa Pia – Itt az új előzetes!

Megtekinthető a Pappa Pia hosszú előzetese, amelyben Szabó Kimmel Tamás csap össze Stohl Andrással egy dunaparti csónakházért.

Beatrice-musicalt is műsorára tűz az Újszínház

A Beatrice zenekarról szóló musicalt, Kulcsár Lajos Zserbótangó című tragikomédiáját és Herczeg Ferenc Bizánc című színművét mutatja be az Újszínház a 2017/2018-as évadban.

DVD-n is megjelent A Játékkészítő – A kulisszák mögé pillanthatunk

Stohl András, Szabó Győző, Kamarás Iván, Nagy Feró, Oroszlán Szonja és Hajdu Steve főszereplésével a moziban éledt újjá tavasszal A Játékkészítő. A film a napokban DVD-n is megjelent.