Végigehetjük a 20. századot Nagy Marival, Hay Annával és Radnay Csillával – Interjú

Szokatlanul szűk térben találkoznak egymással színészek és nézők a Gólem Színház Szakácskönyv a túlélésért című előadásában.

Művészbejáró a Nemzetiből – Nagy Mari, Tóth Auguszta és Olt Tamás önálló estjeiről mesél

Az újév első Művészbejárójában három a Bajor Gizi Szalonban játszott darabról mesélnek a Nemzeti Színház színészei.

“A zsidó színház ugyanolyan “rendes” színház” – Interjú Borgula Andrással

Borgula Andrással, a Gólem Színház alapítójával az egyetlen hazai zsidó színházról, új bemutatókról, jövőbeni tervekről, a zsidóidentitásról és a Lefitymálva c. előadásról beszélgettünk. 

Aase-díj 2017: Nagy Mari, Szabó Márta, Gazsó György és Serf Egyed kapja az elismerést

A  Gobbi Hilda által alapított díjat a hazai színjátszás legjobb epizódszerepeinek megformálói kapják.

Színházzal is vár a debreceni őszi fesztivál

Tizenhárom nap alatt huszonkét programra várják az érdeklődőket az idén huszadik alkalommal megrendezett debreceni őszi fesztiválon november 6. és 18. között.

A színészek artplakátjaival hirdeti bemutatóit a Nemzeti

A 180. évadát és épülete megnyitásának 15. évfordulóját ünneplő színház november 1-jétől köztéri plakátokon, online és a print hirdetési felületeken új, egységes arculatú kreatív anyagokkal jelentkezik.

Ismét műsoron a Köztársaság Zsámbékon! – Kuriózumnak ígérkező beszélgetésre is sor kerül

2016 nyarán mutatta be Zsámbékon Horváth Illés és csapata Szálinger Balázs színdarabját, a 2012-ben az évad legjobb magyar drámájának választott Köztársaságot.

“Még bőven maradtak titkaink” – Interjú Botos Évával

Botos Évát a Pótszékfoglaló kérdezte. A színésznő stúdiós éveiről és első rendezéséről is mesélt.

Nagy Marié és Farkas Dénesé az évad legjobb alakítása a Nemzetiben

A Nemzeti Színház évadzáró társulati ülésén Vidnyánszky Attila átadta a teátrum saját alapítású díjait.

Részegek – Rizsakov rendezésével versenyez a POSZT-on a Nemzeti

Június 15-én látható Viripajev Részegek című darabja a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában a POSZT versenyprogramjának részeként.

Mária testamentuma – Viktor Balázs rendezésében készül Nagy Mari estje

Március 17-én látható a Bajor Gizi Szalonban Colm Tóibín művének színpadi változata Nagy Mari előadásában.

Szakácskönyv a túlélésért – Búcsúzik a Gólem Színház előadása

Február 1-jén egy időre búcsúzik a Gólem Színház Szakácskönyv a túlélésért című előadása.

Részegek – Rizsakov rendezése a Nemzetiben

Ivan Viripajev Részegek című művét tűzte műsorra a Nemzeti Színház; az európai civilizáció alapproblémáival foglalkozó darabot november 19-én mutatták be Viktor Rizsakov rendezésében a Gobbi Hilda Színpadon.