Színházi nevelési előadások, pszichológiai témák – 90 előadást tervez a Láthatáron Csoport

Közel kilencven előadást tervez a 2019/20-as évadra a Láthatáron Csoport. Novemberi bemutatójuk próbái már elkezdődtek.

Ladányi Andrea koreográfiájával mutatta be az Ózt a Vaskakas Bábszínház

Március 3-án délelőtt láthatta első alkalommal a közönség a győri Vaskakas Bábszínház előadását Markó Róbert rendezésében.

Ereszd el a póthajamat! – Interjú Száger Zsuzsannával és Urbanovits Krisztával

Terike és Irén itt élnek közöttünk, még ha nem is így hívják őket. Történetük néhány éve bejárta a sajtót: két nyugdíjas asszony NAV-ellenőrnek adta ki magát, hogy egy fodrászüzletben ingyenparókához juthasson. A különös hír alapján a KV Társulat készített egyszerre szívszorító és mulattató előadást.

Szegény Dzsoni és Árnika – Egyszemélyes előadás készült a Bábszínházban

Egy gyermekkori meseélmény hatására rendezte meg első egyszemélyes előadását a fiatal bábszínész, Pájer Alma Virág. Lázár Ervin: Szegény Dzsoni és Árnika című meséje október 11-től látható a Budapest Bábszínház Ország Lili Stúdiójában.

#Apa_anya_én – Színházi nevelési előadást mutat be a Bóbita

A pécsi Bóbita Bábszínház társulata 2018. október 12-én, pénteken 18 órakor tartja #Apa_anya_én című, 14 éven felülieknek szóló komplex színházi nevelési előadásának bemutatóját.

Mit kezd egymással férfi és nő, ha az egyik mást akar, mint a másik?

Mit kezd egymással egy férfi és egy nő, ha az egyik mást akar, mint a másik? Ha más a ritmusuk? Ha más dolgok fontosak számukra, mást gondolnak a gyermeknevelésről, és mást arról, hogy hogyan és kivel töltsék a vasárnapot?

Én, Te, Mi – A párkapcsolatokat vizsgálja a Bohócok a Láthatáron új előadása

A Bohócok a Láthatáron új, részvételi színházi előadásának magját az alkotók által összegyűjtött párkapcsolati élethelyzetek adják, amelyeket a színészek improvizációja alapján Nagy Orsolya író-dramaturg öntött formába.

Új bábszínház Újbudán – Bábos sorozatot indít a Manna és a B32

Manna Matiné címmel indít sorozatot a B32 Galéria és Kultúrtér és a Manna Produkció, melynek keretében gyerekeknek és felnőtteknek szóló bábelőadásokat láthat a közönség az újbudai színházban.

A Misi Mókus kalandjai bábszínházi változatát mutatja be a Griff Bábszínház

A Misi Mókus kalandjai című meseregényből készült zenés bábjátékot mutat be pénteken a Griff Bábszínház Zalaegerszegen.