A Lúdas Matyi bemutatója zárja a Vaskakas Bábszínház évadát

A Tárnoki Márk rendezésében színpadra kerülő előadás egyben a győri Vaskakas Bábszínház gyereknapi rendezvénye is.

Átadták a TAPS-díjakat a Győri Nemzeti Színházban

Idén nyolcadik alkalommal adták át a TAPS-díjakat Győrött. A Kisfaludy teremben megtartott szombati gálán tizenkét díjat osztottak ki.

Hamupipőke biciklin suhan el a bálba – Tengely Gábor rendezése a győri bábszínházban

Május 20-án mutatták be a Vaskakas Bábszínház legújabb előadását, a Hamupipőkét Gimesi Dóra átiratában és Tengely Gábor rendezésében.

Jön a Makrancos Kata Junior – Interjú a Vaskakas Bábszínház alkotóival

A bemutató kapcsán kérdeztük az előadásban játszó színészeket az előadás kérdésfelvetéseiről, és persze a szerepeikről.

Március, a bábszínházi világnap és a BÁBU Fesztivál hónapja

A Budapest Bábszínház hagyományosan márciusban megrendezendő BÁBU Fesztiválján ezúttal a legfiatalabb bábos generáció alkotóival ismerkedhet meg a közönség, a színházi szakembereket pedig színházi nevelési szakmai nap várja.

“Mozgatóként nekem is jelentésem van a báb mögött” – Interjú Nagy Petrával

A Színház- és Filmművészeti Egyetemen több mint 20 éve folyik bábos oktatás. Idén immár az 5. bábszínész osztály végez. Bemutatjuk Meczner János és Tengely Gábor 10 diploma előtt álló növendékét.