Kékszakállú 100 – Három változat látható az Erkelben!

Kékszakállú100-rendezvénysorozat keretében Bartók Béla első operája 3 változatban is megtekinthető lesz: a bemutató 100. évfordulóján.

Középpontban a nők! (és a férfiak) – Már kaphatók a jegyek a POSZT Fesztivál két új előadására

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó két frissen bejelentett előadására is elindult a jegyértékesítés. A Nemzeti Színház a Mária testamentumával, a Rózsavölgyi Szalon pedig a Valami csaj(ok)kal érkezik a fesztiválra: Pokorny Lia négy nő bőrébe bújva fest képet a szenvedélyről, Nagy Mari önálló estje pedig igazi költői vízió az őszinte anyai szeretetről.

99 nap múlva kezdődik a Kultkikötő

Már „csak” 99-et kell aludni és indul a Kultkikötő! Az ország leghosszabb összművészeti fesztiválja egész nyáron át, 2018. június 22. és augusztus 26. között, péntektől vasárnapig színházi előadásokkal, könnyűzenei koncertekkel és gyerekprogramokkal várja a közönséget.

Funès és Stallone nyomában – Bemutatták az Oscart a Thália Színházban

Az év első premierjeként szombaton mutatta be a Thália Színház Claude Magnier Oscar című vígjátékát Nagy Viktor, Gubás Gabi, Bán Bálint és Szabó Győző főszereplésével, Vida Péter rendezésében.

A Thália színpadán a legendás Oscar

A 2017/2018-as évad utolsó bemutatója, az Oscar február 24-én érkezik a Thália Nagyszínpadára.

Ványa bácsi – Nagy Viktor címszereplésével látható Szász János rendezése Kecskeméten

A bemutatót január 6-án tartották Kecskeméten, a Ruszt Stúdió Színházban.

Herczeg Ferenc Bizánc című színművét mutatják be az Újszínházban

A történelmi színdarabot február 23-án mutatják be a teátrumban – hangzott el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.

A jóember Szecsuánból – Bemutatták Zsótér Sándor legújabb kecskeméti rendezését

A jóember Szecsuánból premierjét november 17-én tartották a kecskeméti Katona József Színházban Trokán Nóra, Szemenyei János, Fazakas Géza és Nagy Viktor főszereplésével.

A muzsika hangja – Örök érvényű musical Pécsen

Október 6-án a Pécsi Nemzeti Színházban mutatták be A muzsika hangját Nagy Viktor rendezésében. A 30-as évek végén Ausztriában játszódó történetben mások mellett Kulcsár Viktória, Hüse Csaba és Laklóth Aladár is szerepel.

Retróbohózat a Tháliában Szervét Tiborral, Schell Judittal és Pindroch Csabával

Michael Frayn Balmoral című bohózatának magyar változata, a Csoda korban élünk (Szigliget) nyitja a Thália Színház bemutatóinak sorát október 8-án.

Elővételi kedvezménnyel kaphatók jegyek a Thália Színházba

Megnyitotta a 2017/18-as évadát a Thália Színház is.

A Beatrice zenekarról szóló musicalt is bemutatnak az Újszínházban

A Beatrice zenekarról szóló musicalt, Kulcsár Lajos Zserbótangó című tragikomédiáját, Herczeg Ferenc Bizánc című színművét, valamint Esztergályos Cecília önálló estjét mutatja be az Újszínház a 2017/2018-as évadban.

Már próbálják A muzsika hangját a Pécsi Nemzeti Színházban

A Pécsi Nemzeti Színházban olvasópróbával vette kezdetét A muzsika hangja próbaidőszaka augusztus 22-én.

Boldog új évadot! – 15 bemutatót tervez idén a kecskeméti színház

15 bemutatót tervez a 2017/2018-as évadban a kecskeméti Katona József Színház, és öt korábban bemutatott darab is műsoron marad – hangzott el a teátrum keddi évadnyitó társulati ülésén.

Maszk nélkül – Videósorozatot indított művészeivel az MMA

Maszk nélkül címmel indított videósorozatot az MMA.