Székely Csaba-hétvége a nagyváradi színházban

Február utolsó hétvégéjén a sokszorosan díjazott erdélyi magyar drámaíró két színművét is láthatja a nagyváradi közönség.

A bosszú – Kovács D. Dániel Nagyváradon rendez

Heinrich von Kleist A bosszú című színművének próbafolyamatai kezdődtek el a nagyváradi Szigligeti Színházban. A magyar nyelvterületen ritkán játszott, különleges hangulatú drámát Kovács D. Dániel viszi színre a Szigligeti Társulat művészeivel.

Lenszirom – Januárban is vár a színházi gyermekmegőrző Nagyváradon

Januárban négy alkalommal is várja az 5-12 év közötti gyermekeket a Szigligeti Színház előadásai alatt működő Lenszirom játszóház. A Szigligeti Színház által indított gyermekmegőrző célja, hogy azok a szülők is meg tudják tekinteni a Szigligeti Színház előadásait, akik számára a gyermekek felügyelete gondot jelent.

Átadták a nagyváradi színház új színpadát

December 16-án került sor arra az ünnepélyes sajtótájékoztatóra, amelynek keretében a nagyváradi Szigligeti Színház és a Regina Maria Színház újra birtokba vehette a korszerűsített nagyszínpadot.

Rangos elismeréseket kapott Brassóban a nagyváradi színház

30. alkalommal szervezte meg a brassói Sică Alexandrescu Színház a Nemzetközi Kortárs Dramaturgiai Fesztivált, amelynek hét napján a román színházi élet olyan kiválóságai léptek színpadra, mint a Bukaresti I. L. Caragiale Nemzeti Színház, a fővárosi Bulandra Színház, a Zsidó Állami Színház, a Metropolis Színház, vagy éppen a kisinyovi Mihai Eminescu Nemzeti Színház.

Lenszirom – Színházi Gyermekmegőrző indul Nagyváradon

Decemberben három alkalommal is várja az 5-12 év közötti gyermekeket a Lenszirom játszóház. A Szigligeti Színház által indított gyermekmegőrző célja, hogy azok a szülők is meg tudják tekinteni a Szigligeti Színház előadásait, akik számára a gyermekek felügyelete gondot jelent.

“Én azokhoz szólok, akik szeretnek egy kicsit máshogyan nézni” – Interjú Szabó Attila rendezővel

November 17-én kerül bemutatásra a Nagyváradi Szigligeti Színház Lilliput Társulatának legújabb előadása. A boldogság madara című mesét Szabó Attila írta és rendezte színpadra.

Drámakihívást rendeztek a nagyváradi Szigligeti Színházban

Az Ady centenáriumhoz kapcsolódó, első ízben meghirdetett Drámakihívás keretében született előadások bemutatójával ért véget a Várad folyóirat, a Holnap Kulturális Egyesület, valamint a Szigligeti Színház együttműködésében megszervezett XI. Könyvmaraton.

Tündér Lala – Szabó Magda ifjúsági regénye elevenedik meg Nagyváradon

November 8-án kerül sor a Szigligeti Színház új évadának soron következő premierjére: a Szigligeti Társulat művészei ezúttal a Szabó Magda ifjúsági regényéből készült Tündér Lala című előadást mutatják be Tóth Tünde rendezésében.

Lila akác – Botos Bálint rendezése a Szigligeti Színházban

Október 26-án tartja a 2019/2020-as évad első premierjét a Nagyváradi Szigligeti Színház: a Szigligeti Társulat művészei ezúttal Szép Ernő Lila ákácát mutatják be a Szigligeti Stúdióban. A huszadik századi szerző legismertebb regényéből készült színpadi adaptációt Botos Bálint viszi színre.

Őszi turnészezon a nagyváradi színháznál

Az őszi szezonban csaknem harminc alkalommal mutatkozik be hazai és külföldi városok közönsége előtt a Szigligeti Színház: szeptembertől októberig ugyanis nagyszabású turnésorozatot bonyolít le a nagyváradi teátrum mindhárom társulata.

Iskolai színjátszó köröknek indít mentorprogramot a nagyváradi színház

A Nagyvárad Táncegyüttes által szervezett táncszínházi mentorprogram sikerén felbuzdulva, iskolai színjátszóköröket támogató és fejlesztő projektet indít a Szigligeti Színház: a Reflektor címet viselő kezdeményezés célja, hogy új távlatokat nyisson a Bihar megyei magyar gimnáziumi (7-8. osztály) és középiskolai diákok művészeti nevelésében, valamint a színházi formák iránti érzékenyítésében.

Nagyvárad és Debrecen színháza karöltve léphet előre

Közös uniós pályázat keretében valósulhatnak meg a nagyváradi Szigligeti Színház és a debreceni Latinovits Színház fejlesztési tervei.

Megíratlan történeteink – Bábszínházi konferenciasorozat indult útnak Nagyváradról

Nagyvárad volt az első helyszíne a Tradíció és innováció – 70 év báb konferenciasorozatnak, amelyet az erdélyi és budapesti kőbábszínházak jubileuma alkalmából szervez a Szigligeti Színház, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, valamint a Budapest Bábszínház.

A Szigligeti Színház is részt vesz a nagyváradi virágkarneválon

Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően a Szigligeti Színház idén is partnerként vesz részt a Nyitott ablak Európára – Nagyváradi Virágkarnevál megszervezésében. A Bihar Megyei Tanács, illetve a Bihar-Hajdú Bihar Eurorégió Alapítvány által szervezett, idén egyhetesre bővülő programsorozatot a nagyváradi teátrum két társulatának fellépése gazdagítja.