A császárfiú álma – Különleges kínai mesét mutat be a Kolibri Színház

A zenés mesejátékot Jókai Mór A leaotungi emberkék című meséje nyomán Horváth Péter írta és Novák János állította színpadra, aki egyúttal az előadás zeneszerzője is. A bemutatót november 17-én tartják.

Pulcinella éneke a MüPa-ban – Villáminterjú Nizsai Dániellel
Pulcinella éneke címmel tartott bemutatót a Kolibri Színház színésze, Nizsai Dániel március végén. A zenés vásári bábjátékot most újra láthatják az érdeklődők a MüPa Cifra Palota műsorában, április 29-én, 11 órakor.
Mondj egy mesét! – Impro-színházi bemutató a Kolibri Színházban

A Kolibri Színház új előadásában a társulat színészei mesélnek el egy-egy történetet a kamaszkorukból. A produkció dramaturgja Tasnádi István, rendezője pedig Vidovszky György.

Rövidzárlat – Vidovszky György rendezése a Kolibriben

A júniusi drezdai bemutatót követően szeptember 29-én láthatja először a budapesti közönség a Vidovszky György rendezésében készült ifjúsági előadást.

Színházak Éjszakája a Kolibriben – Vetélkedő, soha nem hallott Bereményi-dalok és diavetítés is vár

A Színházak Éjszakáján is családbarát programokkal vár a Kolibri.

Jön a Mágikus állatok iskolája – Zenés mesejáték a Kolibri Színházban

Zenés mesejáték készül a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színházban Margit Auer Mágikus állatok iskolája című műve alapján Novák János rendezésében.