Otthonában és egy sörözőben is készül új előadással az Átrium

Az Átrium közkedvelt előadásai segítenek élménnyé tenni a leghűvösebb és legsötétebb napokat is.

Így viszik át – Pikáns szerelmi történetek Nyáry Krisztián kötete alapján

December 31-én mutatják be Erdeős Anna rendezésében az Így viszik át – Nyáry Krisztián alapján című darabot a Mozsár Műhelyben.

“Meg kell tanulni előbb magadat” – Interjú Bakonyi Alexával

Szilveszter délutánján mutatják be a Nyáry Krisztián műve alapján írt Így viszik át c. előadást a Mozsár Műhelyben. Az egyik alkotóval, Bakonyi Alexával beszélgetett a Pószékfoglaló temperamentumról, férfiversekről, a szerelem átvihetőségéről és persze a versekről is…

Játékok és szerelmek – Koncertszínházi bemutató Kováts Krisztával és Nyáry Krisztiánnal

November 11-én tartják a Játékok és szerelmek koncertszínházi bemutatóját a Madách Stúdióban Nyáry Krisztiánnal, Kováts Krisztával és zenekarával.

II. Edwardtól a Szociopolyn át a Majdnem 20-ig – Visszatérő előadások az Átrium műsorán

Már kaphatók a jegyek az Átrium novemberi előadásaira.

Festői szerelmekről szól a REÖK idei színházi sorozata

Az Így szerettek ők után új felolvasószínházi sorozat indul októberben a palotában. Első alkalommal Mednyánszky László életéről tudhatunk meg ritkán hallható, évtizedekig titkolt részleteket.

Színművész hallgatók adják elő a tavalyi év legszebb verseit

Többrészes előadássorozaton adják elő a Szép versek 2016 antológia költeményeit az SZFE negyedéves zenés-színművész szakos hallgatói a Magvető Caféban.

Igaz történetek, misztikus utazás és stand-up – Fergeteges évadot hirdet a Mozsár

Összművészeti szürreális utazás, póthaj stikli, sorsok és szerelmek – néhány hívószó a Mozsár Műhely 2017/2018-as évadának előadásaiból.

Nyáry Krisztián művével indul a Klebelsberg Kultúrkúria fesztiválja

Színházi előadások, koncertek, kiállítások, családi programok és matinék várják az érdeklődőket a Pesthidegkúti Művészeti Fesztiválon augusztus 30. és szeptember 3. között.

Sokszínű repertoár és teljes megújulás az Átriumban

Augusztus 22-én már várja vendégeit a Margit körúti Átrium, amely augusztus 31-én Az Őrült Nők Ketrecével indítja az évadot.

Nagy szerelmek hétvégéje a Kultkikötőben

Ezen a hétvégén három izgalmas szerelmes történettel várja nézőit a balatonföldvári Kultkikötő.

Kosztolányi Dezső szerelmeiről készül színdarab Gubík Ágival és Koltai Róberttel

Hajnali részegség címmel Kosztolányi Dezső, Harmos Ilona és Radákovich Mária szerelmi háromszögéről láthat színdarabot augusztus elején a közönség a szegedi REÖK Szabadtéri Színpadon.

Forgács, Paczolay és Vidovszky először rendez Tatabányán

A tatabányai Jászai Mari Színház, Népház új évadában három vendégrendező mutatkozik be a városban, a kínálatban pedig kortárs táncbérlet is szerepel.

Több mint 100 programot kínál a Budapesti Nyári Fesztivál

Több mint száz programmal, zenei, színházi produkciókkal és gyerekelőadásokkal várja a közönséget a Budapesti Nyári Fesztivál június 3. és augusztus 30. között a Margitszigeten és a Városmajorban.

Játékok és szerelmek – Zenés játszmák Kováts Krisztával és Nyáry Krisztiánnal

Kováts Kriszta és Nyáry Krisztián egyszer már felléptek együtt a Zsidó Művészeti Fesztiválon. Magyar flódni című közös műsoruk 2016-ban a fesztivál egyik nagy sikere volt.