4 nap alatt 17 előadás vár az RS9 fesztiválján

2019-ben harmadik alkalommal rendezik meg az RS9 OFF független színházi fesztivált, melyre idén április utolsó hétvégéjén kerül sor.

Művészeti és művészetpedagógiai szervezetek közleménye a Nat kapcsán

A Magyar Drámapedagógiai Társaság elnöksége üdvözli, hogy a Nemzeti alaptanterv tervezetének első fejezetében „Az iskolai nevelő-oktató munka tartalmi szabályozása” fejezetrész igen hangsúlyosan tartalmazza a kultúra, a személyiségfejlesztés, a modern világ megértésének szükségességét….

Az iskolai zaklatást kutatta a Nyitott Kör

A színházi nevelési társulat április 13-14-én a Jurányi Inkubátorházban tárja a közönség elé a kutatás eredményeit és szempontjait.

Ösztöndíjas önkéntesség a Nyitott Körrel

Önkéntest keres a Nyitott Kör Színházi Nevelési Társulat.

Számos bemutatóval vár a Tantermi Színházi Szemle a Jurányiban

A szemle programja 2017. szeptember 28-30-ig tekinthető meg, a háromnapos eseményen a színházi nevelési produkciók bemutatására kerül sor.

Először rendezik meg a Nyitott Szemek Fesztivált

Ahogy arról korábban beszámoltunk, első alkalommal rendezik meg a budapesti Jurányi Házban augusztus 25-én és 26-án a Nyitott Szemek Fesztivált, amelyen az idei évadban elérhető színházi nevelési előadások és színházpedagógiai programok mutatkoznak be a pedagógusok előtt.

KreaTúra – Drámaóra-tervezés a Nyitott Körrel

A Nyitott Kör drámaóra-tervezést ajánl augusztus 15-16-án a Jurányiban.

Nyitott Szemek Fesztivál – Színházi nevelési előadások mustrája a Nyitott Kör szervezésében

A Nyitott Kör 2017. augusztus 25-26-án első alkalommal rendezi meg Budapesten a Nyitott Szemek Fesztivált, amelyen a 2017-18-as évadban elérhető színházi nevelési előadások és színházpedagógiai programok mutatkozhatnak be a pedagógus közönség előtt.

„Közöd?” – Évadot zár a Tünet Együttes és a Nyitott Kör

A Közöd? Avagy esik éppen az alma a fájáról című színházi nevelési előadás a függetlenedés érzékeny problémakörét járja körbe tabuk nélkül.

Színházi nevelési szemlét szervez a Nyitott Kör

2017 augusztus végén, szeptember elején rendezi meg első alkalommal Nyitott Szemek címmel színházi nevelési szemléjét a Nyitott Kör.

Térítésmentes művészetpedagógia képzés Nagy-Britanniában

Felhívás ifjúságsegítőknek, tanároknak, facilitátoroknak.

Közöd? – Komplex színházi nevelési előadást mutatott be a Tünet Együttes és a Nyitott kör

Komplex színházi nevelési előadást mutatott be 16-19 éves diákoknak a felnőtté érésről és a függetlenedésről, a Tünet Együttessel koprodukcióban, Szabó Réka és Valcz Péter rendezésében a Nyitott kör Közöd? avagy esik épp az alma a fájáról címmel.

Közöd? Avagy esik éppen az alma a fájáról – Pályázatot hirdet a Nyitott Kör

2017. január-április 16-19 éves diákok közösségeinek kínálnak részvételi lehetőséget a Nyitott Kör és a Tünet Együttes koprodukciójában létrejövő új, komplex színházi nevelési előadás alkalmain. A darab középpontjában a felnőtté érés és a függetlenedés áll.