II. Rátonyi Róbert Operettfesztivál: “a rendezvény egyik kiemelt célja a gyermekközönség megszólítása”

Az operett műfajának magyarországi és határon túli keresztmetszetét kívánja bemutatni a II. Rátonyi Róbert Operettfesztivál a Veszprémi Petőfi Színházban június 20. és 23. között – közölte hétfői sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója.

Börcsök Enikő első nagyszínpadi rendezésére készül Veszprémben

Öt nagyszínpadi bemutatóval várja a közönséget a Veszprémi Petőfi Színház a 2019/20-as évadban – jelentette be a színház igazgatója pénteken Veszprémben.

“Méltónak kell lenni az ősökhöz” – Oberfrank Pál válaszolt

Oberfrank Pál művészeti vezetésével újult meg idén a Magyar Művészeti Akadémia Szó-szín-játék sorozata. Az eddigi eredményekről a Fidelio kérdezte a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóját.

Sérülékeny társadalmi csoportokra fókuszál a veszprémi színház

Március 22-én pénteken, 19.00 órától mutatja be Dan Gordon Esőember című drámáját a Veszprémi Petőfi Színház Oberfrank Pál Jászai Mari-díjas, érdemes művész és Szalay Bence főszereplésével; az előadást Anger Zsolt Jászai Mari-díjas rendező viszi színre. A premier része a teátrum érzékenyítést elősegítő koncepciójának.

“Mindig a többséghez mérten lesz valaki kívülálló” – Anger Zsolt az Esőemberről

A Veszprémi Petőfi Színházban  próbálják az Esőember című darabot. Anger Zsolt nem először rendezi meg a történetet, az alkotót a vehir.hu kérdezte.

A Radnótiban mutatkozik be az Alapítvány a Magyar Színházakért

Az Alapítvány a Magyar Színházakért első alkalommal rendezi meg fundraising estjét, melynek a Radnóti Színház ad otthont március 12-én 19 órától.

“Mindenki hordoz sebeket” – Oberfrank Pál Marton Lászlóról, Veszprémről, párbeszédről

Miért döntött úgy, hogy Marton Lászlót kéri fel a Tartuffe rendezésére? Milyen eredményeket ért el a veszprémi színház az elmúlt időszakban? Erről kérdezte Oberfrank Pált, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatóját a Kultúra.hu. 

Oberfrank Pál művészeti vezetésével megújul az MMA Szó • szín • játék című színházi sorozata

A Pécsi Nemzeti Színház előadásával indul a Magyar Művészeti Akadémia  Szó • szín • játék című megújult színházi programsorozata.

Továbbra is Vidnyánszky Attila vezetheti a Teátrumi Társaságot

Továbbra is a Nemzeti Színház igazgatója vezeti a Magyar Teátrumi Társaságot. Erről hétfői budapesti tisztújító közgyűlésén döntött az MTT tagsága.

“A cél az, hogy minden gyermek jusson el színházba” – Új színházbérlet és gazdag programkínálat Veszprémben
Új bérlet a veszprémi kistérségben élő fiataloknak és programokban gazdag december a Veszprémi Petőfi Színházban.
Szomor György rendezi a Diótörő és Egérkirály musicalt Veszprémben

Szomor György, az előadás rendezője és zeneszerzője saját gyermekének tekinti a darabot. Mint mondta, a Diótörő és Egérkirály volt az első szerzeménye. A premiert december 7-én tartják a Veszprémi Petőfi Színházban, a napokban megtartották az olvasópróbát.

“Le kell győzni a régi beidegződéseket” – A színházi szakma jövőjéről tartottak konferenciát Tatabányán

Idén a tatabányai Jászai Mari Színház adott otthont a Párbeszéd a magyar színház jövőjéről című szakmai konferenciának, ahol a résztvevők külön szekciókban vitatták meg a színház mint intézmény művészeti karakter építésének kérdéseit, valamint a színházi kritika véleményformáló szerepének kérdését.

Marton László és Anger Zsolt is rendez Veszprémben

Szeptember 8-án a Tanár úr kérem című színdarabbal nyitja meg a nagyközönség számára új évadát a Veszprémi Petőfi Színház; a műfaji sokszínűség jegyében zenés játék, vígjáték, musical, komédia, dráma, mesejáték, monodráma, abszurd dráma és irodalmi estek is várják a nézőket.

Az állatkertben is tart előadásokat a veszprémi színház

A teljes új évadot felújítás előtt álló épületében játssza még végig a Veszprémi Petőfi Színház – hangsúlyozta a teátrum igazgatója a szerdai veszprémi évadnyitó társulati ülésen.

Közel 100 ezer nézője volt idén a veszprémi színháznak

Június 30-án tartotta évadzáró társulati ülését a 110 éves Veszprémi Petőfi Színház. Az idei évadban 303 előadást játszott a színház, a közönség pedig 20 406 darab bérletet váltott meg.