Borkóstolással egybekötött tehetséggondozás az OPEN Fesztiválon

Kelemen Kristóf Pálinkás Bence Györggyel közösen készített műve a MU Színházban, az OPEN Fesztivál keretében látható november 14-én, 19 órától.

Résztvevő színházi előadás készült a munkahelyi szexizmusról – Villáminterjú

A KB35 Inárcs társulat Kimondva – kimondatlanul című produkciója a november 13. és 18. között megrendezésre kerülő, elsősorban a nézői részvételiségre épülő OPEN Fesztivál utolsó napján mutatkozik be a MU Színház színpadán.

A részvételen lesz a hangsúly – III. OPEN Fesztivál a MU Színházban

Harmadik alkalommal kerül megrendezésre az OPEN Nemzetközi Közösségi és Részvételi Színházi Fesztivál.

“A szakma határait újra kell gondolni” – Erős Balázs az Openről

A MU Színházban a 2. OPEN Fesztiválon november 21. és 26. között újra a részvételi színházé a főszerep. Ennek apropóján kérdezte Erős Balázst az Est.hu.

Nemzetközi Közösségi Színházi Fesztivál a MU-ban

November 21. és 26. között újra a részvételi színházé a főszerep a MU Színházban. A 2. OPEN Fesztiválon külföldi és hazai előadások mellett lesz még prezentáció, workshop, filmvetítés, valamint közönségtalálkozó – a szervezők és alkotók reményei szerint a nézők aktív részvételével.