Raszputyin – Szőcs Géza darabját rendezi Sardar Tagirovsky

Október 4-én tartja idei első bemutatóját az Északi Színház színpadán a Harag György Társulat.

Hippolyt, a lakáj – Zenés előadással búcsúzik az évtől a Harag György Társulat

A Harag György Társulat a Hippolyt, a lakáj című zenés vígjátékot mutatja be december 29-én 19 órai kezdettel az Északi Színházban.

Díjátadó gálával zárta évadát a Harag György Társulat

Hűen a hagyományokhoz, közel háromórás ünnepi műsorral és díjátadással zárta az 2017/2018-as évadot a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata. A gála részeként adták át az évad szakmai és közönségdíjait, amelyeket a közönség, a társulat, valamint a művészeti tanács szavazatai alapján állapítottak meg.

Fergeteges komédiát mutat be a Harag György Társulat

Pénteken, február 16-án 19 órai kezdettel tartja következő bemutatóját az Északi Színház Harag György Társulata.

Tévedések vígjátéka – Szatmárnémeti előadás a Nemzeti Színházban

A 2016/2017-es színházi évad legsikeresebb előadásával, a Tévedések vígjátékával szerepel hétfőn, november 20-án a budapesti Nemzeti Színházban a Harag György Társulat.

Broadway-sikerdarabot mutat be a Harag György Társulat

Neil Simon Biloxi blues című darabját november 15-én mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

Tévedések vígjátéka – Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Harag György Társulat

A Tamási Áron Színház meghívására november 6-9 között Sepsiszentgyörgyön vendégszerepel a Harag György Társulat a Tévedések vígjátéka című előadással.

A Bernarda Alba háza – Sorin Militaru rendezése Szatmárnémetiben

A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata 2017-2018-as színházi évadának első bemutatójaként a Federico García Lorca Bernarda Alba háza című előadását láthatják a nézők Sorin Militaru rendezésében.

A dzsungel könyve Szatmárnémetiben

Az idei évad utolsó nagyszínpadi bemutatójaként a Dés-Geszti-Békés szerzőhármas A dzsungel könyve című klasszikussá vált magyar musicaljét vitte színre a szatmárnémeti Harag György Társulat művészeivel Nagy Regina rendező.