Bíró Kriszta: “Ki a megszokottból, a kényelmesből”

Bíró Kriszta „csinálós alkat”, szereti az új helyzeteket, és szívesen eljátszana egy ötvenes bombázót – terveiről kérdezte a Színház.net.

Európa legígéretesebb színészei közé került Tenki Réka

Európa tíz ígéretes színésztehetsége között mutatkozhat be a nemzetközi filmszakmának Tenki Réka februárban Berlinben.

Csuja Imre: “Rettenetesen élvezem, hogy még ennyi energiával bírom”

Két szerepet is alakít az Örkény Színház nemrég bemutatott IV. Henrikjében. Csuja Imrét a Magyar Narancs kérdezte.

Rendhagyó adventi kalendáriummal készül az Örkény Színház

A virtuális naptár nyitóképe a színház Madách téri homlokzata, az épület ablakai egy-egy videót rejtenek.

Tenki Réka: “Sokat ad, ha újra és újra ott találom magam a mélyvízben”

“Mióta az Egyasszony című monodrámát játszom, azóta tudom, milyen érzés úgy lejönni a színpadról, hogy aznap csináltam valami fontosat. Ezzel az előadással éltem át, hogy a munkám igazán hasznos lehet, és akár segíteni is tud bizonyos embereknek” – mesélte Tenki Réka a 24.hu interjújában.

Műszaki vezetőt keres az Örkény Színház

Az Örkény István Színház műszaki vezető munkatársat keres.

“Az én meccsem két pályán zajlik” – Mácsai Pál válaszolt

A harmadik évaddal folytatódik a Terápia című sorozat. A főszereplő pszichológust alakító Mácsai Pállal lélekről, filmről és színházról beszélgetett a Kemma.hu.

“A férfielvű társadalom kérdőjeleződik meg világszerte” – Mácsai Pál és Máté Gábor válaszolt

Az Örkény Színház és a Katona József Színház igazgatói a színházi világot megrázó szexuális zaklatásokról, függetlenekről és kőszínházakról is beszéltek a Zoom.hu-nak.

Könyvelőt keres az Örkény Színház

Az Örkény István Színház Nonprofit Kft. tapasztalattal rendelkező könyvelőt keres!

Díszítőt keres az Örkény Színház

Álláshirdetés.

Hol a nő helye a színházban? – Mácsai Pál, Székely Kriszta és Zubek Adrienn válaszolt

A Színházi Társaság és a Színház folyóirat beszélgetéssorozatának első részében Mácsai Pál, az Örkény Színház igazgatója, Székely Kriszta, a Katona József Színház (Bozsik Yvette után) második szerződtetett női rendezője és Zubek Adrienn, a Stúdió K volt ügyvezető igazgatója volt a vendég. A beszélgetést vezette: Veiszer Alinda.

Átadták a felújított nézőteret az Örkény Színházban

Átadták az Örkény István Színház felújított nézőterét a 2017/2018-as évadnyitó társulati ülésen.

Csákányi Eszter: “Nem akarom kiszolgálni a közönséget, adni szeretnék”

Csákányi Eszter az idei évadtól az Örkény Színház tagja. A Kossuth-díjas színésznőt a Revizor kérdezte.

Nevezzen el egy széket az Örkény Színházban!

Az Örkény Színház felhívása.

Mácsai Pál: “Az ízlés és a művészi alkat dönt”

Mácsai Pál az Örkény István Színház igazgatójaként legalább olyan pszichológiai munkát végez, mint az HBO Terápia című sorozatának Dargay Andrásaként, bár színészként, rendezőként jóval fegyelmezetlenebb, mint szerepében.