Több mint 100 ezer nézőnél tart a Pappa Pia

A premier óta több mint 100 ezren látták a mozikban a Pappa Pia zenés magyar filmet – közölték az alkotók.

A héten érkezik a mozikba a Pappa Pia!

Rendhagyó módon a szokásos csütörtöki mozipremier helyett, már keddtől, augusztus 15-től látható lesz a hazai mozikban Csupó Gábor, az Amerikában élő magyar rendező új zenés vígjátéka, a Pappa Pia.

Ostorházi Bernadett: “Nem szoktam megelégedni a járt úttal”

2014-ben végzett a Színművészetin, majd az Irtás főszerepe után Londonba költözött. Most a Pappa Pia című új magyar zenés film főszerepében látható. Ostorházi Bernadettet az Index kérdezte.

Megérkezett a Pappa Pia ALL STARS klipje!

Csupó Gábor zenés, nyári filmjét augusztus 15-én mutatják be a hazai mozikban. A napokban megjelent a film betétdalának hivatalos videoklipje, melyben a főszereplők, az All Stars tagjai, Szabó Kimmel Tamás, Ostorházi Bernadett, Nagy Feró, Miller Dávid és Kováts Vera is felbukkannak.

“Nem szeretnék itthonról eltűnni” – Hamarosan a Pappa Pia-ban láthatjuk Ostorházi Bernadettet

Ostorházi Bernadettet az augusztusban mozikba kerülő Pappa Pia című musical kapcsán kérdezte karrierről, példaképekről és a sikerhez vezető útról a Kritizátor.

Augusztus közepétől látható a Pappa Pia – Itt az új előzetes!

Megtekinthető a Pappa Pia hosszú előzetese, amelyben Szabó Kimmel Tamás csap össze Stohl Andrással egy dunaparti csónakházért.