Világot járt alkotócsapat előadását mutatja be a kolozsvári színház

Május 11-én mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház a Zsoldosok – Corneliu Seghedi gyöngéd érintése című előadást Ioana Păun rendezésében.

Digitális világ a színpadon – A Nórát mutatja be a kolozsvári színház

Március 16-án mutatja be a Kolozsvári Állami Magyar Színház Henrik Ibsen Nóra című színművét, Botond Nagy rendezésében.

Művészeti díjátadó a kolozsvári színházban

A december 27-én megtartott évzáró társulati gyűlésen került sor a 2016/17-es évad művészeti díjak átadására a kolozsvári színházban.

Regény nagybőgővel – Szabad alkotás Csehov nyomán a kolozsvári színházban

Bemutatóval indítja az új évet a kolozsvári színház: Csehov Regény nagybőgővel című novellájának színpadi adaptációját Paco Alfonsín rendezésében viszi színre a társulat.

Vakok – Maeterlinck, Beckett, Hajas, Pilinszky és Pasolini szövegei egy előadásban

A fiatal rendezőket bemutató sorozat keretében Botond Nagy, sepsiszentgyörgyi születésű rendező a Vakok című előadást viszi színre a kolozsvári színházban.

Hormon – Installáció-előadás a kolozsvári színházban

Sinkó Ferenc rendezésében kerül sor május 6-án, szombaton este 8 órától a Hormon című előadás bemutatójára a kolozsvári színház Stúdiótermében.