Káprázat – Ősbemutatóra készül a Forte Társulat a Szkénében

Elias Canetti: Káprázat c. művét mutatja be a Szkéné Színház és a Forte Társulat. Az ősbemutatóra május 5-én kerül sor.

“Minél színesebb skálán mozogni” – Interjú Pallag Mártonnal

Aki valamelyest jártas a színházi világban, annak nem cseng idegenül a „fizikais” jelző, sőt nyomban össze is köti a Forte Társulattal és a magas szakmai minőséggel.

A Maladype III. Richárdja Csehországban aratott sikert

Május végén Brnóban, a Világszínház Fesztiválon vendégszerepelt a Maladype Színház III. Richárd előadása.

Az öngyilkos – Fekete komédiát mutat be a Forte Társulat

Dosztojevszkij után újra orosz szerzőhöz nyúlt Horváth Csaba. A bemutatót május 24-én tartják a Szkéné Színházban.

A Jeditanács összeül – Ősbemutató Fekete Ádám darabjából a Trafóban

Egy virágládában éri a vasárnap A Jeditanács összeül főhősét, aki azt próbálja megfejteni, mi történt vele tegnap, és közben valahogy haza is kéne jutnia.

“A szabadság szimbóluma Carmen, egy világító test” – Villáminterjú Horváth Csabával

Március 4-én, szombaton mutatja be Márton László Carmen c. darabját Horváth Csaba rendezésében, Petrik Andreával a főszerepben a Székesfehérvári Vörösmarty Színház.