Az élet mint olyan – 200. alkalommal játszották a Vígszínházban

A múlt héten ünnepelték Az élet mint olyan 200. előadását, ami a Házi Színpad eddigi leghosszabb szériája.

Mr. Sloane, egy család vágyainak beteljesítője – Interjú Dékány Barnabással és Király Attilával

Joe Orton fekete komédiája hosszú évek után most Parti Nagy Lajos friss fordításában, Guelmino Sándor rendezésében kerül újra magyar színpadra.

Írók a szolidaritásért – Több száz aláírás a társadalom kiszolgáltatott tagjaiért

Közel kétszázan írták alá azt a levelet, amelyben az írók, irodalmárok, közéleti személyiségek a szolidaritásukat fejezik ki a társadalom kiszolgáltatott tagjaival szemben. 

“Soha nem késő valamit elkezdeni” – Dés László 65 éves

Dés László Kossuth- és Liszt-díjas zeneszerző, előadóművész 1954. január 9-én született, a Bartók Béla Zenei Konzervatóriumban 1973-ban végzett klarinét, majd három évvel később a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola dzsessz-tanszakán szaxofon szakon.

“A szeretetéhségről szól” – Interjú Bíró Krisztával a Mr. Sloane-ról

Négy, a vágyai beteljesüléséért végletekig küzdő, ezért bármire hajlandó emberről szól – rengeteg humorral – Joe Orton Mr. Sloane szórakozik című darabja, ami hosszú évek után Parti Nagy Lajos friss fordításában kerül újra hazai színpadra. A premiert január 11-én tartja az Orlai Produkciós Iroda a Jurányi Házban. Bíró Krisztával, a darab egyetlen – sajátos vonásokkal rendelkező – női szerepének megformálójával készült interjú.

Margó aukció – Írók portréira licitálhatunk

Idén először hirdet nyilvános jótékonysági aukciót a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár szervezőcsapata azzal a céllal, hogy kortárs magyar irodalmat juttasson el tizenöt középiskolába. A december 5-i évzáró eseményen a Trip Hajón tizenkét íróportrét árvereznek el, fellép Boldizsár Ildikó, Cserna-Szabó András, Kemény István, Kemény Zsófi, Németh Gábor és Simon Márton.

Mikulás napi vásárral és 5 új premierrel vár az Orlai Produkció

A korábbi évekhez hasonlóan ismét megszervezi Mikulás napi vásárát december első hétvégéjén az Orlai Produkciós Iroda, online és a Belvárosi Színházban is.

Elkezdődtek a Karnebál próbái Budaörsön

Caragiale drámáját Parti Nagy Lajos átiratában Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezi. Bemutató: december 1-én.

Bojkottálnák a magyar írók Prőhle Gergely állítólagos utódját a PIM élén

Mint az nemrég kiderült, távozik a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről Prőhle Gergely.

Vári Éva – Karrier dal – Egy est a Katona, az Örkény, a Thália és a Nemzeti művészeivel

Vári Éva 2017 nyarán hazaköltözött Pécsre. Volt sok búcsúeste, de nekünk, budapesti nézőknek mégis hirtelen jött a hátralépés.

Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár a Várkert Bazárban

Negyven kiadó legfrissebb könyvei, száz program, hat külföldi író, öt színpad a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron 2018. október 18–21. között a Várkert Bazárban.

Alföldi Róbert, Forgács Péter és Kolozsi Angéla is rendez idén a Latinovits Színházban

7 bemutatóval tervezi első önálló évadát a frissen kinevezett igazgató, Berzsenyi Bellaagh Ádám a Budaörsi Latinovits Színház élén.

Nyilvánossá teszik az Úrhatnám polgár főpróbáját Szegeden

A nagy érdeklődésre tekintettel még egy estén láthatja a közönség a szabadtéri kisszínpadán debütáló Moliére-komédiát, az Úrhatnám polgárt. A július 19-ei főpróbát nyilvánossá teszik, és kedvezményes áron lehet rá jegyet vásárolni személyesen és online is.

“Csííz, kegyelmes uram!” – Ilyen egy beszédóra a Szegedi Szabadtérin

Július 20-án mutatják be a Szegedi Szabadtéri Játékokon Molière Úrhatnám polgár című komédiáját. Az előadásra készülő színészek beszédórájába most egy videó enged bepillantást.

12 bemutatót tervez a következő évadra a Mesebolt Bábszínház
Tizenkét bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Mesebolt Bábszínház társulata: többek között Gimesi Dóra, Szálinger Balázs és Parti Nagy Lajos művét is színpadra viszik.