Gengszterkomédia, operett és bohózat a Pécsi Nyári Színház műsorában

12 produkcióval – köztük gengszterkomédiával, operettel, illetve a L’art pour l’art Társulat estjével – várja a nagyközönséget június 21. és augusztus 4. között a Pécsi Nyári Színház a baranyai megyeszékhelyen.

“Jól csak a szívével lát az ember”- Beszámoló az VI. Pécsi Családi Színházi Fesztivál 8. napjáról

A Fesztivál zárásaként a házigazda Pécsi Nemzeti Színház idei évadának legsikeresebb előadását A muzsika hangja című musicalt láthatta a közönség a nagyszínpadon, a Kamaraszínházban pedig A kis herceg szerepelt a Dramatic Art előadásában.

“Ki kell lépnem a komfortzónámból” – Interjú Kulcsár Viktóriával

Zenés színészként végzett a Színművészetin Novák Eszter és Selmeczi György osztályában, majd sorra játszotta a főszerepeket a Pécsi Nemzeti Színházban. A jövő évadtól szabadúszóként folytatja, mert – ahogy ő mondja – meg kell próbálni beteljesíteni az álmainkat. Kulcsár Viktóriát kérdeztük.

Bálint András a POSZT díszvendége – Beszámoló a sajtótájékoztatóról

A fesztivál versenyprogramjában 14 előadás, köztük négy budapesti, öt vidéki és öt határon túli produkció szerepel június 7. és 16. között.

“Mert kell egy hely…” – Beszámoló a VI. Pécsi Családi Színházi Fesztivál 4. napjáról

A Pécsi Nemzeti Színház a 100. előadásán is túljutott A padlás című produkciójával szerepelt a családi fesztiválon, míg a nagyváradi Szigligeti Színház Szegény Dzsoni és Árnika című előadását hozta el. Györfi Anna, Lélek Sándor Tibor és Hanyecz Debelka Róbert mesélt az előadásokról.

Koprodukciók, új alkotótársak, 6 premier – 5. évadára készül a k2 Színház

Az alábbiakból kiderül, milyen produkciókkal és egyéb programokkal vár a nyáron és a jövő évadban a k2 Színház csapata.

Beszámoló a VI. Pécsi Családi Színházi Fesztivál 1. napjáról

Tizennégy társulat tizenkilenc előadásával várja a közönséget a hatodik Pécsi Családi Színházi Fesztivál május 26. és június 3. között. A fesztivál immár második alkalommal a teátrum új bemutatójával kezdődött, ami idén nem volt más, mint Rossini Hamupipőke című vígoperája a Kamaraszínpadon.

A színészek mellett egy nézőt is díjaztak Pécsett

Május 25-én este a Balfácánt vacsorára című vígjáték premierjét követően került átadásra a Színészgép-díj és a Nézőgép-díj.

Primavera Fesztivál az Erkelben – 6 opera is bemutatkozik

Hat nap, hat opera, hat vidéki vagy határon túli társulat a hatodik Primavera fesztiválon.

A fizikusok és a Manon is színre kerül jövőre Pécsett
Hat nagyszínpadi bemutatót tervez a 2018/2019-as évadban a Pécsi Nemzeti Színház, köztük Friedrich Dürrenmatt A fizikusok című komédiáját, és Jules Massenet operáját, a Manont is műsorra tűzik.
Indul a jegyértékesítés a POSZT Fesztivál előadásaira!

A 18. Pécsi Országos Színházi Találkozó versenyprogramjának legtöbb előadására percek alatt elfogytak a belépők, és elindították a jegyértékesítést a POSZT Fesztivál első tíz előadására is.

“A végére megint kedvem támadt darabot írni” – Térey János a POSZT-válogatásról

Térey Jánost a Színház.net kérdezte. Lapszemle.

14 társulat lép fel idén a Pécsi Családi Színházi Fesztiválon

Tizennégy társulat tizenkilenc előadásával várja a közönséget a hatodik Pécsi Családi Színházi Fesztivál, amelyet május 26. és június 3. között rendeznek a baranyai megyeszékhelyen.

POSZT 2018 – Indul a jegyvásárlás a versenyprogramokra!

Április 6-án, péntek délelőtt 10 órától már megvásárolhatók a jegyek a 2018-as POSZT versenyelőadásaira a jegymesteren.

POSZT 2018 – Itt a versenyprogram!

Színházi kavalkád, szakmai programok, koncertek, közönségtalálkozók. Az idei versenyprogramról hétfő délelőtt rántották le a leplet.