Népszerű írók portréit árverezik el a TRIP Hajón

A Margó Irodalmi Fesztivál szervezői jótékonysági árveréssel zárják az évet, hogy minél több középiskolás számára hozzáférhetővé tegyék a kortárs magyar irodalmat.

“A kultúra nem úgy működik, mint a hadsereg” – Péterfy Gergely irodalomról, színházról

A József Attila- és Aegon művészeti díjas író 2017 nyarán vállalta el a Magyar Könyvterjesztők és Könyvkereskedők Egyesületének (MKKE) igazgatását, de nemrég megvált a posztjától.

Veszélyben vannak a kiadók – Péterfy Gergely a Könyvhétről

Hússzal több cím jelent meg az idei, 88. Ünnepi Könyvhéten a tavalyihoz képest – mondta a magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének igazgatója az M1 adásában.

RevizorOFFline – Péterfy Gergely az író színházában

A RevizorOFFline Ír-olvas című sorozatának harmadik vendége Péterfy Gergely, aki március 28-án este hétkor olvas fel a Stúdió K-ban.

A hajléktalanokért rendeznek árverést jeles magyar írók kézirataiból és tárgyaiból

Jeles magyar írók kézirataiból és tárgyaiból rendez árverést 20. születésnapja alkalmából a Szépírók Társasága az Utcáról Lakásba Egyesülettel közösen.