A Kincsem lett a legjövedelmezőbb magyar film

Az alkotás bevétele már meghaladta a félmilliárd forintot.

A Kincsemtől a Körhintáig – Magyarország vezeti a részvételi listát Cannesban!

Kiemelkedő magyar részvétellel kezdődik szerda este a 70. jubileumát ünneplő cannes-i filmfesztivál.

Jöhet a folytatás – A Staféta első évadáról Szalay-Bobrovniczky Alexandrával

A második alkalommal meghirdettet STAFÉTA Pályázat keretén belül idén 7 produkció, 5 prózai és 2  táncelőadás valósulhat meg.

Villáminterjú Petrik Andreával
“Szerencsés esetben a munka személyes üggyé válik”

Pass Andrea rendezésében mutatták be a Bebújós című előadást. Erről mesélt az egyik főszereplő, Petrik Andrea a Jurányi Latte interjúsorozatában.

300 ezer nézőnél tart a Kincsem – Az elmúlt 10 év legsikeresebb magyar filmje lett

Egy hónappal a bemutató után is óriási tömegeket mozgat meg Herendi Gábor Kincsem-je, ami a hétvégén átlépte a 300 ezer nézős határt.

Már több mint 200 ezer jegyet adtak el a Kincsemre

Már a 200 ezredik jegyet is eladták szerdán a legendás versenylóról, Kincsemről szóló filmre – számolt be róla csütörtökön a film forgalmazója.

“Nem élt nála nagyobb történetmesélő” – Már próbál a Szerelmes Shakespeare stábja

A Madách Színház június 9-én és 10-én mutatja be a Szerelmes Shakespeare című romantikus komédiát.

“Meg szeretnénk ragadni a gyermeki létben az ösztönösséget” – Villáminterjú Pass Andreával
Petrik Andrea: “Elképesztő szerepeket játszhattam idén”

Számos színházi szerepe mellett az öntörvényű Klara von Oettingen szerepét alakítja a Kincsem című filmben.

Rekord! – Több mint 72 ezer jegyet váltottak eddig a Kincsemre

Az elmúlt tíz év legjobb első hétvégi eredményét produkálta a Kincsem című magyar romantikus kalandfilm.

“Ennek a sztorinak szíve van” – Nagy vágtába kezdett a Kincsem

Nagy Ervin és Petrik Andrea főszereplésével került a mozikba március 16-án a Kincsem.

“A szabadság szimbóluma Carmen, egy világító test” – Villáminterjú Horváth Csabával

Március 4-én, szombaton mutatja be Márton László Carmen c. darabját Horváth Csaba rendezésében, Petrik Andreával a főszerepben a Székesfehérvári Vörösmarty Színház.

Kritikus Órát tartanak az Orlando után a Jurányiban

Január 12-én a Trojka Színházi Társulás Orlando előadását követően közönségtalálkozón vehet részt.

Petrik Andrea: “Csodás szerepeket fogok eljátszani”

A színésznő többek közt a Radnótiból való távozásáról is mesélt a Színház folyóiratnak.

Itt a Kincsem előzetese – Főszerepben Petrik Andrea és Nagy Ervin

Március 16-án mutatják be a mozikban Herendi Gábor új filmjét, a Kincsemet. Megérkezett hozzá az első előzetes!