Ráckevei Anna játssza Lear szerepét Debrecenben

Március 8-án mutatta be a Csokonai Színház Shakespeare művét Ilja Bocsarnikovsz rendezésében.

Artists talk – Felolvasószínház a Magvető Caféban

A KV Társulat 2008-ban indította el kortárs felolvasó színházi programsorozatát azzal a céllal, hogy a nemzetközi kortárs drámairodalom kiemelkedő szerzőivel illetve műveivel ismertessék meg a hazai közönséget.

“Szükségem van új impulzusokra” – Sárközi-Nagy Ilona válaszolt

Sárközi-Nagy Ilona hiába érezte jól magát a debreceni színházban, elszerződött a társulattól, mert nehezen viselte a távollétet a kisfiától. 

“Az ember nem szoríthatja ki magából az embert” – Interjú Ilja Bocsarnikovsszal

Február 23-án mutatta be a debreceni Csokonai Színház Csehov Három nővérét az orosz Ilja Bocsarnikovsz rendezésében. Az alkotót Kozma András kérdezte.

„Az értelmetlenséggel mindig szembe kell szállni” – A Három nővér Debrecenben

Pénteken mutatják be Csehov legismertebb darabját, a Három nővér című drámát Ilja Bocsarnikovsz rendezésében a Csokonai Színházban.

Szomjas férfiak sört isznak helyettem – Egy óra nőkről, férfiakról, szerelemről és szexről

Február 3-án mutatják be a Mozsár Műhely színpadán a Szomjas férfiak sört isznak helyettem című, korábban már nagy sikerrel játszott előadást.

Fricskák, fordulatok, félreértések- Játék a kastélyban Debrecenben

A Csokonai Színház december 22-én mutatta be Molnár Ferenc klasszikusát, a Játék a kastélyban című vígjátékot. A darab rendezője Naszlady Éva, a főbb szerepekben Garay Nagy Tamást, Bakota Árpádot, Kiss Gergely Mátét és Sárközi-Nagy Ilonát láthatja a közönség.

“Az egyenjogúságért küzdő emberről szól” – Ragtime-opera a Lutherekről a Csokonai Színházban

Martin Luther King és Luther Márton élete ihlette a reformáció 500. évfordulójára született A Lutherek című ragtime operát, amelyet az idei Bartók Plusz Operafesztiválon tartott júniusi ősbemutató után most a debreceni közönség is láthat.

Megjelent a Hetedik alabárdos trailere – Főszerepben Bánki Gergely

Szeptember 21-én mutatják be a mozikban Vékes Csaba első filmjét, a Hetedik alabárdost. A napokban megjelent az előzetes!

Montrealban debütál Vékes Csaba első filmje, a Hetedik alabárdos

A Hetedik alabárdos című filmet az A-kategóriásnak minősített, csütörtökön kezdődő kanadai 41. Montreali World Filmfesztiválon vetítik szeptember 2-án.

Hetedik alabárdos – Szeptemberben kerül a mozikba Vékes Csaba vígjátéka

A Valami Amerika széria és a Kincsem rendezőjének, Herendi Gábornak cége, a Skyfilm Production mutatja be szeptember 21-én a Filmalap Inkubátor Programjának első filmjét, a Hetedik alabárdost.

A Jadviga párnájával indul a POSZT versenyprogramja

Június 8-án látható a Jadviga párnája a Csokonai Színház előadásában a Pécsi Országos Színházi Találkozón.

Elindult a DESZKA – Beszámoló az első napról

Március 27-én, a Színházi Világnapon nyitotta meg kapuit a XI. DESZKA Fesztivál a debreceni Csokonai Színházban. 

“A titok a történet harmadik szereplője” – Interjú Sárközi-Nagy Ilonával és Kiss Gergely Mátéval

Závada Pál családregényének színpadi változata november 25-én debütált a Csokonai Színházban. A két főszereplővel, Sárközi-Nagy Ilonával és Kiss Gergely Mátéval készült interjú.

Jadviga párnája a debreceni színházban – Főszerepben Sárközi-Nagy Ilona

Závada Pál családregényének színpadi változata november 25-én debütál a Csokonai Színházban. A rendezésre a vajdasági, nemrég Pataki-gyűrűvel kitüntetett Mezei Kingát kérte fel a színház.