Sztrájkba lépnek a milánói Scala dolgozói

Az operaház dolgozói kedden bejelentették, hogy október 18-tól sztrájkba lépnek, mivel nem született megállapodás a turnékon járó napidíjak emeléséről – számolt be a Fidelio.

240 éves a milánói Scala

1778. augusztus 3-án nyitották meg a milánói Scalát, a világ egyik legjelentősebb operaházát. A Scala építését maga Mária Terézia kezdeményezte, amikor 1776-ban Milánó egyetlen színháza megsemmisült egy tűzvészben. Az új színház egy templom helyén épült fel, amelyet úgy hívtak: Santa Maria della Scala.

Woody Allen a milánói Scalában rendez

A hollywoodi filmes azt a Gianni Schicchit állítja színpadra a következő évadban, amit Los Angelesben rendezett még 2008-ban.

Maria Callas emlékére nyílik kiállítás a Scala múzeumában

Maria Callas Amerikában született görög származású szoprán (1923-1977) halálának 40. évfordulóján nagy szabású kiállítást rendez a milánói Scala múzeuma – írták az olasz lapok.

Csak rendesen felöltözve látogathatjuk a milánói Scalát

A milánói opera előadásait annyi turista szeretné hiányos, de legalábbis nem alkalomhoz illő öltözékben meglátogatni, hogy a ház dresszkódot vezetett be. Aki nem tartja be, nem mehet be a nézőtérre.

Az Andrea Chenier-vel kezdődik a milánói Scala évada decemberben

Umberto Giordano Andrea Chenier című operájával indul december 7-én a milánói Scala 2017-2018-as évada, amely nyolc új produkciót tartalmaz.

Olasz operaközvetítések indulnak a Várkert Bazárban

A Közép-és Kelet-Európai régióban elsőként a budapesti Várkert Bazár csatlakozott a legnevesebb olasz operaházak előadásait élőben közvetítő All’Opera sorozathoz.

Neves szponzorokat nyert meg a Scala

Újabb szponzorokat szerzett a milánói Scala számára az operaház intendánsa, Alexander Pereira. A világ egyik legnagyobb szemüveggyártója a következő öt évben évente 600 ezer euróval (186 millió forinttal) támogatja az intézményt.