Megváltozott a Lucy Strate bemutatójának időpontja a Tamási Áron Színházban

Megváltozott a Lucy Strate avagy a Kilencek Tanácsa című előadás bemutatójának dátuma a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházban.

Lucz Strate avagy a Kilencek Tanácsa – Szilveszteri előadás a Tamási Áron Színházban

December 10-től, hétfőtől válthatók jegyek a LUCY STRATE avagy a Kilencek Tanácsa című szilveszteri színházi kalandra, amelyet Arisztophanész Lysistratéja alapján Bélai Marcel és Sardar Tagirovsky írt. A zenés komédia a mindenkori háború ellen szól.

Román nacionalisták tiltakoztak Székely Csaba darabja ellen

A sepsiszentgyörgyi Andrei Muresanu Színház vezetőinek ki kellett hívniuk a csendőrséget szombat este a centenáriumi előadásuk bemutatója ellen tiltakozó román nacionalista csoport eltávolítására.

Japán táncművész vendégszerepel Sepsiszentgyörgyön

December 2-án Sepsiszentgyörgyön tart vendégjátékot a budapesti ZéróPlusz TáncMűvek. A Bővülő terek c. produkciót Ayumi Toyabe japán táncművész adja elő Berger Gyula rendezésében.

Mátray László: “Úgy érkeztem ide, mint Kukorica Jancsi az óriások földjére”

Közel 20 éve a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatának tagja, vendégként a Nemzeti Színház négy előadásában játszik, köztük a Bánk bán címszerepét alakítja. Mátray Lászlót az ART7 kérdezte.

Felújított Tesztoszteron a Tamási Áron Színházban

Novemberben három alkalommal, felújított formában lesz megtekinthető a 2011/2012-es évad előadása, a Zakariás Zalán rendezte Tesztoszteron.

Nemes Nagy Ágnes-előadás a Tamási Áron Színházban

Magyarosi Imola Kettős világban című egyéni előadása Nemes Nagy Ágnes verses és prózai szövegei mentén járja körül a költő alkotói világát és életútját.

Sepsiszentgyörgyre várják a táncos lábú legényeket

Ötödik alkalommal szervezik meg a Székelyföldi Legényesversenyt november 10-én Sepsiszentgyörgyön, amely idén a Küküllő menti legényes táncokra fókuszál. A vetélkedő a 30. Népzene- és Néptánctalálkozó keretében, a Sepsi Arénában kerül megrendezésre, jelentkezni november 7-ig lehet.

Tamási 70 – Négynapos fesztivállal ünnepelnek Sepsiszentgyörgyön

Fotókiállítással, vetítéssel és színházi előadásokkal ünnepli 70. születésnapját a Tamási Áron Színház október 25. és 28. között.

“Számomra nem égett ki a csoda” – Bocsárdi László 60 éves

Bocsárdi László rendező és színházigazgató szeptember 6-án ünnepli születésnapját. Ez alkalomból köszöntjük az alábbi összeállítással.

Évadnyitó Danse Noir Sepsiszentgyörgyön

Az M Studio szeptember 24-én, hétfőn 19 órától a Barta Dóra rendezésében készült Danse Noir c. előadásával nyitja az évadot Sepsiszentgyörgyön.

Művészet – Kézdivásárhelyi vendégjáték Sepsiszentgyörgyön

Szeptemberben újra a Tamási Áron Színház vendége lesz a Kézdivásárhelyi Városi Színház Művészet című előadása, mely a 2018-as Szent György Napokon már látható volt. Az akkori sikert és érdeklődést szem előtt tartva szeptember 19-én, 20-án és 21-én a Kamarateremben bérletes előadásként újra megtekinthető Yasmina Reza kortárs francia drámája Barabás Árpád rendezésében.

Vágják az erdei utat – Új folklórelőadással nyit évadot a Háromszék Táncegyüttes

Idén ősszel sok szempontból mérföldkőnek számító évad veszi kezdetét a Háromszék Táncegyüttesnél. Öt év után újra folklórműsorral gazdagodik a társulat repertoárja, novemberben jubilál a sepsiszentgyörgyi Népzene- és Néptánctalálkozó, nem utolsó sorban pedig minden eddiginél több turné és kiszállás szerepel az intézmény tervei között.

Véget ért az Osonó drámatábora

Az Osonó Színházműhely a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolával közösen szervezte meg azt a színházi tábort, amely negyedik állomása volt az egy éve tartó színjátszó csoportok vezetői számára szervezett képzésnek.

Radu Afrim rendezésével nyitja az évadot a sepsiszentgyörgyi színház

2018. szeptember 9-én, vasárnap 20 órai kezdettel kerül bemutatásra a Tamási Áron Színházban a 2018/2019-es évad első előadása, amelyet Radu Afrim rendező Molnár Ferenc Az üvegcipő című drámájából kiindulva állít színpadra.