Bemutatták Sopronban a Hippolytot Reviczky Gáborral

A Hippolyt, a lakáj című zenés vígjátékot Eperjes Károly állította színpadra a Soproni Petőfi Színház és a Pesti Magyar Színház koprodukciójaként. A bemutató október 7-én tartották a leghűségesebb város teátrumában.

Zsugori – Moliére-átdolgozás kerül színpadra Komáromban

A Komáromi Jókai Színház egy újabb koprodukcióra készül. A Soproni Petőfi Színházzal együttműködve a 2017/2018-as színházi évad első bemutatójaként, 2017. október 6-én mutatja be Simai Kristóf–Szarka Gyula Zsugori című zenés komédiáját.

Véget ért a Progress Sopron – Ők a díjazottak

A lipcsei Compania Sincara csoport Don Q című előadása nyerte el a Progress Sopron 2017 nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztivál fődíját.

Jótékonysági színész bált tartanak Sopronban

Szeptember 29-én hét órától rendezik meg a második színész bált a soproni Solo Restaurantban. A rendezvény bevételét hátrányos helyzetű családok színházbérlet és színházjegy vásárlására ajánlják fel. 

Színház határtalanul – Alternatív és amatőr fesztivált rendeznek Sopronban

Hat ország részvételével első alkalommal rendezik meg a Progress Sopron 2017 nemzetközi alternatív és amatőr színházi fesztivált a leghűségesebb városban szeptember 20. és 24. között.

Műsorfüzet-kommandó indul bevetésre Sopronban

Ötezer műsorfüzetet oszt szét a Soproni Petőfi Színház jelmezekbe öltözött társulata szombaton.

Eperjes Károly rendezésében készül a Hyppolit Sopronban

A premiert október 7-én tartják, Schneider Mátyást Reviczky Gábor alakítja.

Eperjes Károly, Szilágyi Tibor és Reviczky Gábor is vendég lesz Sopronban

Az együttműködés és a zene évada lesz az idei a Soproni Petőfi Színházban – emelte ki a teátrum igazgató-főrendezője a kedden tartott évadnyitó társulati ülésen a színházban.

Sopron: Reviczky Gábor is játszik a Hyppolit, a lakájban

Pályafutása alatt immár másodszor bújhat Schneider Mátyás bőrébe Reviczky Gábor, ezúttal a Soproni Petőfi Színház következő évadában.

Jövőre megújult tematikával jelentkezik a Soproni Ünnepi Hetek – Lesz V4 tánctalálkozó is

A háziasszony Miklósa Erika Kossuth-díjas operaénekes lesz – mondta el a szervező Pro Kultúra Nonprofit Kft. igazgató-rendezője hétfőn sajtótájékoztatón Sopronban.

Az előadások és a nézők számát is növelte a soproni színház

A következő évadában a mostani teljesítményt is szeretnék túlszárnyalni – mondta a teátrum igazgatója a vasárnapi évadzáró társulati ülésen Sopronban.

Macskák, Mágnás Miska és Udvaros-koncert is szerepel a Soproni Ünnepi Hetek programjában

Szabadtéri és színházi koncertek, előadások, valamint kiállítások és gyermekprogramok is szerepelnek a hatvanadik Soproni Ünnepi Hetek programjában, amely június 16-án kezdődik és őszig tart.

Színházzal is várnak a Soproni Tavaszi Napok

Tizennégy eseménnyel, koncertekkel, előadásokkal és gyermekprogramokkal várja a közönséget a kedden kezdődő és április 16-ig tartó 34. Soproni Tavaszi Napok.

Sopronba érkezik a Grease Szurdi Miklós rendezésében

Március 18-án a Soproni Novomatic Arénában tűzik műsorra a kultikus Grease musicalt Vastag Csaba és Görgényi Fruzsina főszereplésével.

Pro Kultúra Sopron: A pályáztatási folyamat felülvizsgálatát kéri Nyerges Ferenc

A Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. egykori ügyvezetője Széles Sándor kormánymegbízottnak címzett levelét juttatta el szerkesztőségünkhöz.