Ismét bevetés előtt a soproni Verskommandó

Hetedik alkalommal is bevetik a Soproni Petőfi Színház verskommandóját április 11-én. A színészek utcákon, tereken, buszon, vonaton, vasútállomáson, iskolában, könyvtárban, polgármesteri hivatalban, barlangszínházban ajándékoznak költeményeket az embereknek.

A Valahol Európában musical 5 alkalommal is ellátogat Fertőrákosra

A második alkalommal megrendezendő SopronDrum nemzetközi ütősfesztivállal kezdődik a szezon a Fertőrákosi Kőfejtő és Barlangszínházban. A fesztivált június 10. és 17. között a Soproni Ünnepi Hetek keretében rendezik meg.

Tiszteletesek – Mrożek darabja Sopronban kerül színre

Magyarországon még nem játszották Sławomir Mrożek Tiszteletesek című darabját, a soproni teátrum színházi klubjában március 27-én láthatják a nézők az előadást Pápai László rendezésében, Józsa Péter fordításában.

Jelenetek egy házasságból – Turnéra indul a soproni előadás

Pozsonyban, Budapesten, Debrecenben és Kisvárdán is szerepel a soproni színház idei sikerdarabja, az Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című művéből készült színpadi játék. A rangos fesztiválokat, szakmai meghívásokat magában foglaló turnét március 20-án kezdi meg a két főszereplő: Kiss Szilvia és Gál Tamás.

Sopron kulturális programjait ajánlja Feke Pál

A Kultúra Pont Neked című televíziós ajánlóműsor vendége Feke Pál volt. A legfrissebb adásban a színész hívja fel a figyelmet személyes gondolatokkal, élményekkel, történetekkel a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. márciusi programjaira.

Soproni előadás érkezik a Nemzetibe Szilágyi Tiborral

Henrik Ibsen: Ha mi holtak feltámadunk című művéből készült soproni előadás vendégeskedik a Nemzeti Színházban január 31-én.

A remény évadát hirdette meg a soproni színház
A remény évada lesz a 2019/2020-as a Soproni Petőfi Színházban, ahol felnőtt bérletben hat nagyszínházi darabot láthat a közönség – mondta a Soproni Petőfi Színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője.
Szenvedély, szving, tangó – Új bemutatóra készül a Sopron Balett

Zajlanak a próbái A szving meg a tangó című produkciónak, amely februárban látható a Soproni Petőfi Színházban.

A Gazdagság – Két istent alakít a színpadon Szélyes Ferenc

Január 19-én mutatja be a Soproni Petőfi Színház Arisztophanész A Gazdagság című komédiáját Béres László rendezésében.

Karácsony után karnevál a Soproni Petőfi Színházban
A karácsonyi ünnepek után az Egy éj Velencében című operett látható a Soproni Petőfi Színház műsorán. A produkció december 29-én, 30-án és 31-én bérletszünetben is megtekinthető a leghűségesebb város teátrumában. Szilveszterkor pedig pezsgős koccintással búcsúzik a társulat a nézőktől.
Ausztriai együttműködésben a Fertőrákosi Barlangszínház

Öt évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Fertőrákosi Kőfejtőt és Barlangszínházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. és az ausztriai Gerberhaus Culturproduktionen produkciós iroda a leghűségesebb városban.

A Gazdagság – Ókori görög komédia készül Sopronban

Megtartották az olvasópróbáját Arisztophanész A Gazdagság című komédiájának a Soproni Petőfi Színházban. A bemutatót január 19-én tartják, a rendező Béres László.

Színházi előadásokkal is vár a Kaleidoszkóp VersFesztivál

Versmondás, színházi előadások, koncertek, filmvetítés és étteremszínház is várja az érdeklődőket az idei Kaleidoszkóp VersFesztiválon november 22. és 25. között Vácon.

Én, Luther – Marosszéki Tamás soproni középiskolákban vendégeskedik

Én, Luther címmel tantermi színházi játékot mutat be a leghűségesebb város középiskolásainak Marosszéki Tamás a Soproni Petőfi Színház művésze.

Színészházaspár adja elő Bergman történetét Sopronban

Hol a boldogság és a szabadság egy házasságban, amikor napi szinten harcolni kell a másikért?