Zenthe Ferenc születésének 100. évfordulójára készül a salgótarjáni színház

Kilenc premierrel készül a 2019/2020-as évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, Mikó István rendezőként mutatkozik be a nógrádi megyeszékhelyen.

Erdő – Osztrovszkij-darabot mutatott be a salgótarjáni színház

A Színházi Világnapon, március 27-én mutatta be Alekszander Nyikolajevics Osztrovszkij ERDŐ című vígjátékát a Zenthe Ferenc Színház Susán Ferenc rendezésében.

Átadták a Zenthe Ferenc Színház díjait

Mint minden évad elején, most is első premiere, Molnár Ferenc: Az ördög című vígjátéka előtt adta át a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház az elismeréseit: a T. Pataki László-emlékgyűrűt, a Zenthe Ferenc Emlékplaketteket és a nézők által az előző évad bérletes sorozatiban a legjobbnak választott előadások, művészek Vastaps-díjait.

Szeptembertől önállóvá válik a salgótarjáni színház

Négy premierrel, három vígjátékkal és egy drámával készül a 2018/2019-es évadra a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház, amely szeptembertől önálló jogi személlyé válik – hangzott el a társulat évadnyitó ülésén pénteken.

Az eltört korsó – Az évad utolsó premierjét tartják Salgótarjánban

Heinrich von Kleist vígjátékát június 13-án mutatja be a Zenthe Ferenc Színház Tarnóczi Jakab rendezésében.

A falu rossza – Az Örkény István-féle változat Salgótarjánban

Évadbeli második premierje előtt áll a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház: január 22-én, hétfőn este Tóth Ede, Örkény István: A falu rossza című vígjátékát mutatják be Salgótarjánban.

A falu rossza Mikó Istvánnal és Eke Angélával a Zenthe Ferenc Színházban

Az első olvasópróbával megkezdődött a január 22-én bemutatandó A falu rossza című Tóth Ede-vígjáték próbafolyamata.

Zenthe Ferenc Színház: 10. alkalommal adták át a Vastaps-díjakat

Díjátadó ünnepséggel kezdődött a Zenthe Ferenc Színház legújabb premierjének estéje. A Még egyszer hátulról – függöny fel! című előadás előtt adta át a salgótarjáni színház az elmúlt évad teljesítményeit elismerő díjait.

Még egyszer hátulról – Koprodukcióra készül a váci és a salgótarjáni színház

Második hetébe lépett a Még egyszer hátulról című bohózat próbafolyamata.

114 milliós támogatás, még több előadás a salgótarjáni színházban

Az előző évadbeli 103-ról 150-re emeli előadásainak számát a 6. évadát kezdő salgótarjáni színház.

Augusztus Oklahomában – Bozó Andreával és Vándor Évával Salgótarjánban

Generációk konfliktusait dolgozza fel az 5. születésnapját ünneplő Zenthe Ferenc Színház produkciója, az Augusztus Oklahomában.