“Nagyon megható reakciókat kaptunk” – Fahidi Éva és Szabó Réka válaszolt

Fahidi Éva túlélte a holokausztot, 90 évesen pedig eltáncolta traumáit. Most film is készült a történetéről. Vele és Szabó Réka rendezővel beszélgetett az nlc.hu.

Hamarosan a mozikban A létezés eufóriája – Itt a film előzetese

Az országos mozibemutatót 2019. szeptember 12-én tartják.

“Vissza kell találni a játékhoz” – Szabó Réka válaszolt

A Tünet Együttes vezetője párhuzamosan rendezte a Sóvirág című színpadi előadást és az annak megszületését dokumentáló filmet, A létezés eufóriáját. Szabó Rékát a Médiatanács-blog kérdezte.

Szarajevóban is díjat nyert Szabó Réka dokumentumfilmje

Szabó Réka A létezés eufóriája című dokumentumfilmje nyerte el a Szarajevói Filmfesztivál emberi jogi díját csütörtök este. A szakmai programokon öt készülő magyar filmet, filmtervet is díjaztak.

Locarnói nagydíjat nyert Szabó Réka filmje, A létezés eufóriája

Szabó Réka dokumentumfilmje nyerte locarnói fesztivál Kritikusok Hete programjának nagydíját. A Tünet Együttes 2015-ben bemutatott táncszínház előadásának próbafolyamatát feldolgozó egészestés film rendezője személyesen vette át a rangos elismerést szombaton Locarnóban.

Premier előtti vetítés a Jurányiban – Először látható a Fahidi Évával készült dokumentumfilm

Rendhagyó premier előtti vetítésen, a Jurányiban láthatja először a nagyközönség a 90 éves holokauszttúlélő Fahidi Éva főszereplésével készült dokumentumfilmet.

A létezés eufóriája – A Tünet Együttes dokumentumfilmje meghívást kapott Locarnóba

A létezés eufóriája című dokumentumfilm az augusztus 9-én kezdődő locarnói fesztivál Kritikusok Hete programjában lesz először látható. A Tünet Együttes 2015-ben bemutatott táncszínházi előadásának próbafolyamatát feldolgozó egész estés filmet szeptemberben a hazai mozik is műsorra tűzik.

“A tervezhetetlenség felőrli az embert” – Szabó Réka tao-ról, Tünet Együttesről

A Tünet Együttes 15, a társulatvezető Szabó Réka 50 éves lesz idén. Ismét látható lesz Szabó Réka legutóbbi szólója, és új produkcióval is jelentkezik a társulat a Trafóban, melynek címe: A tünetegyüttes. 

A tünetegyüttes – Ősbemutatóra készül a Tünet

A tünetegyüttes című előadás február 18-19-én látható a Trafó Klubban.

A létezés eufóriája – Elkészült Szabó Réka filmje a Sóvirág próbáiról

Január 27-én mutatta be A létezés eufóriája című filmet a Tünet Együttes, amely nagy sikerű darabjuk, a Sóvirág próbafolyamatai alapján készült.

A Tünet Együttes és a tao – Szabó Réka összefoglalja, mi történik a társulattal

Megszűnt a kultúrtao, veszélybe került a független előadó-művészeti terület. A Tünet Együttes alapító-vezetője, Szabó Réka összefoglalta, hogy pontosan mit is jelent ez a társulat életében.

Szabó Réka: “Mindig vonz az ismeretlen”

Október 11-én egy év kihagyás után Szabó Réka ismét játssza 3. szóló darabjátEz mind én leszek egykor címmel, a Jurányi Inkubátorházban.

“A látható és a láthatatlan a színházi alkotó legfontosabb eszköze” – A 39. Színikritikusdíj-átadó elé

A 39. Színikritikusdíj-átadó elé – a Színházi Kritikusok Céhe közleménye.

Tünet Együttes: Az eredeti szereposztásban látható a Burok

A Sóvirág 70. előadásához érkezik, visszatér Szabó Réka harmadik szóló darabja, a művészeti vezetővel személyesen is találkozhatnak a nézők. Sűrű programmal nyitja a Tünet Együttes az őszi évadot.

“A sokszor hallott történetek is új életre kelhetnek” – Blogbejegyzések a Thealterről 3. rész

Az alábbiakban a Thealter Fesztivál blog jr. elnevezésű kritikusműhelyében születő írásokat olvashatják.