Mesél a bécsi erdő – Fehér Balázs Benő ismét Nyíregyházán rendez

Megtartották a Mesél a bécsi erdő olvasópróbáját, az előadást október 26-án mutatják be a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán.

“Mindig a többséghez mérten lesz valaki kívülálló” – Anger Zsolt az Esőemberről

A Veszprémi Petőfi Színházban  próbálják az Esőember című darabot. Anger Zsolt nem először rendezi meg a történetet, az alkotót a vehir.hu kérdezte.

Holt költők társasága – Szalay Bence először főszerepben Veszprémben

Az európai ősbemutatóként játszott Holt költők társasága új szereposztásban kerül színpadra a Veszprémi Petőfi Színházban.

Bodrogi Gyula, Gulyás Dénes, Czukor Balázs és kaposvári fiatalok is bemutatkoznak a Spiritben

Új játszóhellyel és számos bemutatóval készül a 2018/2019-es évadra a Spirit Színház. Bodrogi Gyula Az őslakó című film színházi adaptációjában debütál a teátrumban, míg Gulyás Dénes operaénekes első prózai rendezésében Thomas Mann Mario és a varázsló című művét állítja színpadra.

Két díjat is nyert A Viszkis a bűnügyi filmek nemzetközi fesztiválján Belgiumban

Antal Nimród filmje a szakmai és az ifjúsági zsűri elismerését is megkapta a lieg-i filmfesztiválon.

Papírvirágok – Pszichothrillerben játszik Perjési Hilda és Szalay Bence

Két különböző személyiség és társadalmi osztály találkozása egy pszichothrillerben április 25-től a Spirit Színházban Perjési Hilda és Szalay Bence szereplésével.

Január végén mutatják be A Viszkist Romániában

Január 26-án mutatják be Antal Nimród A Viszkis című filmjét a romániai mozikban.

Börcsök Enikővel készül a Kurázsi mama Veszprémben

Bertolt Brecht drámáját február 9-én mutatják be a Veszprémi Petőfi Színházban Funtek Frigyes rendezésében.

Holt költők társasága – Veszprémi vendégjáték a Nemzetiben

2018. január 6-án szombaton 19 órától a Nemzeti Színház Nagyszínpadán láthatja a budapesti közönség a Veszprémi Petőfi Színház nemrég bemutatott Holt költők társasága című előadását Oberfrank Pál főszereplésével, Funtek Frigyes rendezésében.

A Kincsem nézőszámát is túlszárnyalta A Viszkis

A viszkis rablóként elhíresült bűnöző, Ambrus Attila vászonra vitt története iránt országszerte hatalmas az érdeklődés.

Antal Nimród: “A Viszkis nem ítélkezik senki felett”

A Viszkis egyetlen oldal mellett sem tűzi ki a zászlót, nem ítélkezik sem Ambrus Attila, sem a rendszerváltás utáni Magyarország viszonyai felett – mondta az MTI-nek Antal Nimród rendező, akinek szerdától látható a mozikban az 1990-es évek leghíresebb magyarországi rablójáról készült akciófilmje.

Európában először Veszprémben állítják színpadra a Holt költők társaságát

Európában elsőként állítja színpadra a Holt költők társaságát a Veszprémi Petőfi Színház Funtek Frigyes rendezésében – jelentette be Oberfrank Pál, a színház igazgatója a darab médianapján.

Új karakterekkel bővül az Egynyári kaland harmadik évada

Piti Emőke, Fehér Balázs Benő és Szalay Bence érkezik.

Varsóban lesz A Viszkis című film világpremierje

Négy magyar mozifilm és egy animáció szerepel a napokban zajló varsói filmfesztiválon, ahol péntek délután lesz Antal Nimród A Viszkis című alkotásának világpremiere – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

“Az esélytelenek nyugalmával indultam neki” – Szalay Bence A Viszkisről

Novemberben kerül a mozikba Antal Nimród új filmje, A Viszkis. A legendás magyar bankrablót Szalay Bence alakítja. A színészt a Marie Claire kérdezte.