Mintegy 120 programmal vár idén a Budapesti Nyári Fesztivál

Mintegy 120 programmal, színes kínálattal, nagyszabású produkciókkal, világsztárokkal várja a közönséget a Budapesti Nyári Fesztivál június 1. és szeptember 7. között a Margitszigeti és a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

Komáromi György, Eszenyi Enikő, Hűvösvölgyi Ildikó, Szacsvay László és Vidnyánszky Attila is díjat kapott a fővárostól

Tarlós István a főváros napján, Budapest egyesítésének 145. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen díjakat is adott át.

Közel 200 program vár a Színházak Éjszakáján

7. alkalommal jelentkezik Budapest egyik legnépszerűbb kulturális programja, a Színházak Éjszakája.

Több mint 170 program vár a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon

Idén 26 ország 160 kiállítója és több mint 170 program, közte könyvbemutató, dedikálás, kerekasztal-beszélgetés, vetélkedő és koncert várja a látogatókat a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon április 19. és 22. között a Millenáris parkban.

“Élő színház lesz a végeredmény” – Rendhagyó fotókiállítás John Malkovich-csal a Műcsarnokban

Csütörtök este megnyílt a Műcsarnokban Sandro Miller világhírű amerikai fotográfus Malkovich, Malkovich, Malkovich – Tisztelet a kamera mestereinek című tárlata, amely az április 20-ig tartó Budapest FotóFesztivált nyitóeseménye is volt.

Középpontban a szerelem – Irodalom Éjszakája a Radnóti Színház művészeivel

A rendezvényen, amelynek témája a szerelem, 21 országból mutatnak be írókat és könyveket.

STAFÉTA 2017 – Kihirdették az eredményeket

Idén ősszel harmadik alkalommal hirdette meg a Budapest Főváros Önkormányzata a Füge Produkció lebonyolításában a STAFÉTA pályázatot.

Pro Urbe Budapest díjat vehetett át Béres Ilona és Lőrinczy György

Béres Ilona színművész és a Budapesti Operettszínház főigazgatója, Lőrinczy György a Főváros Napja alkalmából rendezett ünnepségen Pro Urbe Budapest díjat vehetett át.

Ha szeptember, akkor Kolibri Fesztivál!

Szeptember 2-án ismét egésznapos, ingyenes programmal, előadásokkal és vidám vásári hangulattal várják a családokat a Kolibri Évadnyitó Fesztiválon.

Jöhet a folytatás – A Staféta első évadáról Szalay-Bobrovniczky Alexandrával

A második alkalommal meghirdettet STAFÉTA Pályázat keretén belül idén 7 produkció, 5 prózai és 2  táncelőadás valósulhat meg.

Színháztörténeti pillanat! – Megnyitott a Kálmán Imre Teátrum

Csütörtökön új színházat avatott a Budapesti Operettszínház: megnyitotta kapuit a Kálmán Imre Teátrum. A ceremónián Kálmán Imre lánya, Kálmán Yvonne is részt vett.