Megtartották a Zenta, 1697. rockopera magyarországi bemutatóját

Savoyai Jenő a színpadon megteremtve oda tért vissza, ahol akár történelmi időutazóként is megjelenhetett volna, ugyanis a hadvezér a zentai csata előtt részt vett Esztergom 1685-ös visszavételében. Most a Bazilika előtt tartották a Zenta, 1697. című rockopera magyarországi bemutatóját 1700 néző előtt.

“A győzelmeinkről kevesebb szó esik” – Szarka Gyula a Zenta, 1697. musicalről

Már próbálják Sopronban Szarka Gyula és Szálinger Balázs művét, melyet Pataki András állít színpadra. A Zenta, 1697. hazai premierjét az esztergomi bazilika előtt tartják, ingyenes előadásként. A készülő produkcióról a Kossuth-díjas Szarka Gyula mesélt.

Zenta, 1697 – Megkezdi a felkészülést a rockopera stábja

Megkezdi a felkészülést a Zenta, 1697. című rockopera stábja az esztergomi bazilika előtti országos, augusztus 14-i bemutatóra a Soproni Petőfi Színházban, ahol ősztől szerepel műsoron az előadás. Szarka Gyula és Szálinger Balázs műve augusztus 20-án Felvidéken, a dunaszerdahelyi sportcsarnokban is látható lesz.

A zentai csatáról mutatnak be rockoperát Esztergomban

Zenta 1697 címmel mutatnak be rockoperát a zentai csatáról az esztergomi bazilika előtti téren augusztus 14-én. Szarka Gyula zeneszerző, előadóművész és Szálinger Balázs költő darabját Pataki András rendezésében láthatja a közönség.

Szálinger-ősbemutatóval és Gregory Kunde áriaestjével zárul a PucciniFeszt

Puccini életének egy tragikus momentumát feldolgozó zenés dráma ősbemutatója, valamint egy gálakoncert zárja az Operaház Puccinifesztjét a hétvégén.

Szálinger Balázs képviseli Magyarországot a költészet világnapján Rómában

Szálinger Balázs József Attila-díjas költő képviseli Magyarországot A költészet világnapja című rendezvényen március 21-én Rómában – közölte a Római Magyar Akadémia.

Az apokalipszis lovasai – Akrobaták is szerepelnek a zentai rockoperában

A Fővárosi Nagycirkusz négy akrobatája is szerepel a Zenta, 1697 című új magyar rockopera ősbemutatójában, amelyet szeptember 8-án tartanak a vajdasági városban. Pataki András rendező vezetésével már próbálják különleges szerepeiket: ők jelenítik meg az apokalipszis lovasait.

A kereszténység lesz a fő témája az Opera 2019/2020-as évadának

A tematikus évadban olyan darabokat fognak bemutatni, amelyek mélységében foglalkoznak a kereszténységgel – nyilatkozta Ókovács Szilveszter főigazgató az MTI-nek.

Hegedűs D. Géza Phil Collins bőrébe bújik – Felolvasószínház Gyulán

Maros András és Szálinger Balázs Phil Collins című zenés celebszatíráját Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő és Lukács Sándor mellett színművészetis hallgatók adják elő július 29-én a Gyulai Várszínház kamaratermében felolvasószínházi formában.

12 bemutatót tervez a következő évadra a Mesebolt Bábszínház
Tizenkét bemutatót tervez a következő évadban a szombathelyi Mesebolt Bábszínház társulata: többek között Gimesi Dóra, Szálinger Balázs és Parti Nagy Lajos művét is színpadra viszik.
Ismét Nyílt Fórum a POSZT-on!

A Színházi Dramaturgok Céhének egyik legfontosabb tevékenysége a kortárs dráma fejlődésének előmozdítása, az új narratívák támogatása és elismertetése.

Fiatal rendezők és operaházi szólisták együttműködése a RingFeszten

Ősbemutatókkal, magyarországi premierekkel, ismeretterjesztő előadásokkal és egyéb különleges eseményekkel foglalja össze csaknem két hétbe tematikus évadát a Magyar Állami Operaház az Erkel Színház, az Ódry Színpad és a Kiscelli Múzeum tereiben.

Szendrey Júlia és Petőfi Sándor kapcsolata elevenedik meg Sopronban

Mindörökké Júlia címmel Pataki András rendezésében láthatnak színpadi játékot Szendrey Júlia életéről a soproni teátrum színházi klubjában március 14-én (szerdán) este hét órakor.

Nyílt Fórumot rendez a Színházi Dramaturgok Céhe Zalaegerszegen

Nyílt Fórumot rendez a Színházi Dramaturgok Céhe január 4-én a Hevesi Sándor Színházban. A négynapos rendezvényen színházi szakemberek drámafejlesztési javaslataikkal segítik a kortárs szerzőket.

Kortársasjáték – Ismét drámaíró verseny a győri színházban

A meghívott szerzők alig 1 nap leforgása alatt írják meg színpadi műveiket.