Egy nap – Óriási érdeklődés mellett debütált Cannes-ban Szilágyi Zsófia filmje

Főszerepben Szamosi Zsófia és Füredi Leó.

“Mindenki azt gondolja, hogy rengeteg munkám van” – Szamosi Zsófia volt az Alinda vendége

Az egyetlen magyar színész, aki ott állhatott az Oscar-gála színpadán. Azóta ugyan nem keresik többen, viszont másra fókuszál: kisbabája született. Veiszer Alinda Szamosi Zsófiát kérdezte.

Elsőfilmes magyar rendezőnő kapott meghívást Cannes-ba

Szilágyi Zsófia a Filmalap Inkubátor Programjában Szamosi Zsófia főszereplésével készítette el Egy nap című filmjét egy háromgyerekes nő percekre beosztott idejéről. A világpremier Cannes-ban lesz májusban a Kritikusok Hetén, a magyar alkotás versenyben lesz a legjobb elsőfilmet illető Arany Kamera díjért is.

Elhunyt Cserje Zsuzsa színésznő, kritikus, dramaturg, rendező

2018. április 8-án, 72 évesen elhunyt Cserje Zsuzsa színésznő, színházi kritikus, dramaturg, rendező.

Hazudj inkább, kedvesem! – Budaörsi előadás Szamosi Zsófiával a Városmajorin

Alfonso Paso krimi-vígjátéka augusztus 31-én látható a Városmajori Szabadtéri Színpadon Szamosi Zsófia főszereplésével, Znamenák István rendezésében.

Új helyszín, új színészek, új bemutató Pintér Béláék 19. évadában

Magyarország egyik legelismertebb független színházi közössége már augusztusban megkezdi a színházi évadot, szám szerint a tizenkilencediket.

Szamosi Zsófia: “A folyamat izgat, ahogy összeérik a színész és a szerep”

Számtalan anyaszerepben láthattuk már Szamosi Zsófiát a színpadon, saját tapasztalata azonban decembertől lesz.

“Művészileg is jót fog tenni egy kis szünet” – Szamosi Zsófia válaszolt

A színésznő egy időre távol marad a színpadtól, többek között erről mesélt az Indexnek.

A Mentőcsónak Egység lesz a THEALTER díszvendége

Az idén 27. alkalommal jelentkezik a szegedi THEALTER.

Szamosi Zsófia: “Számomra terápiás dolog a színészet”

A színésznőt a Nők Lapja kérdezte.

Szamosi Zsófia: “Ma már teljes értékűen ki tudok állni magamért”

Pintér Béla Titkaink című előadásában lépett közönség elé Mihail Barisnyikov színházában New Yorkban. Szamosi Zsófiát a Vasárnap kérdezte.

Oscar-díjat nyert a Mindenki!

A Saul fia tavalyi sikere után ugyanis újabb magyar filmes Oscarnak örülhettünk. Deák Kristóf Mindenki című alkotása nyerte a rövidfilmek kategóriájában az amerikai filmakadémia díját.

“Eszméletlen jól indult az év” – Szamosi Zsófia válaszolt

Megkapta a Filmkritikusok díját, a Titkainkkal New Yorkban járt, Oscar-jelölést kapott a Mindenki. Szamosi Zsófiát a 168 Óra kérdezte.

Pintér Béla darabját méltatja a New York Times

Kritikát közölt a New York Times színházi rovata Pintér Béla és Társulata Titkaink című darabjáról.

Mindenki – Így tudták meg az alkotók, hogy Oscar-jelöltek

Az alkotók a Briósban figyelték, ahogy kihirdetik az idei jelöltek listáját.