“Színpadi szerepeinek se vége, se hossza” – 25 éve a pályán Szatmári Attila

1991-ben bement a Nemzeti Színházba, és mint az egyszeri munkácsi ember egyszer csak egy másik színházban találta magát, bár ki sem mozdult abból az utcából, amely ezenközben Szövetségből Rejtő Jenőre magyarosodott.

Pinokkió – Zenés robot-játék a Magyar Színházban

A PIN:OKKIO olvasópróbájával már az új évadra készülődnek a Magyar Színházban. A zenés robot-játék bemutatóját szeptember 28-án tartják a nagyszínpadon.

Hogyan lesz a bohózat? – Sándor Erzsi írása

Szeptember 21-én mutatja be a Magyar Színház a Folytassa, Ciceró! – avagy Botrány a törvényszéken című “zenés szatirikus érzékiséget” 3 felvonásban, Horváth Illés rendezésében. Sándor Erzsia a darab próbáján járt.

Utánképzés ittas vezetőknek – Így készülnek a színészek a “rabosításra”

Március 23-án mutatja be a Magyar Színház Háy János: Utánképzés ittas vezetőknek című keserédes komédiáját, amelyben két pszichológust és 9 ittas vezetőt ismerhetünk meg.

Háy-bemutató a Magyar Színházban – “2 millió ittas vezetőre számítanak” a nézőtéren

Háy János visszatérő szerző a Magyar Színházban; Házasságon innen, házasságon túl című műve a teátrum egyik legnagyobb sikere.

Suncity – Popmusicalt rendez Szente Vajk a Magyar Színházban

November 17-én, a Suncity – A holnap tali!-musical premierjén új műfajt ismerhet meg a Magyar Színház közönsége.

“Együtt a fiatalságtól a halálig”
Fosse-ősbemutató a Magyar Színházban

Jon Fosse Alvás című, a skandináv krimik rideg világát idéző darabját mutatta be szombaton a Magyar Színház. A művet Lengyel Ferenc rendezésében tűzte műsorra magyarországi ősbemutatóként.

“Az ügy, a színház szeretete kell” – Takarásban Szatmári Attilával

Folytatódik a Magyar Színház művészeit bemutató videósorozat. A következő Takarásban Szatmári Attiláról szól.