Raszputyin – Szőcs Géza darabját rendezi Sardar Tagirovsky

Október 4-én tartja idei első bemutatóját az Északi Színház színpadán a Harag György Társulat.

Több mint 18 ezer lejjel segít a Harag György Társulat

Csütörtökön, szeptember 12-én adta át a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata és a Proscenium Alapítvány vezetősége azt a több mint 18 ezer lejes összeget, amellyel a tízéves, akut limfoid leukémiában szenvedő Barna Tamás debreceni gyógykezelését támogatják.

Jótékonysági gálával segít egy 10 éves kisfiút a Harag György Társulat


Szeptember 6-án, pénteken 19 órai kezdettel rendkívüli jótékonysági gálát szervez a Harag György Társulat egy leukémában szenvedő tízéves kisfiú, Barna Tamás gyógykezelésének támogatására.

Bábelőadások is várnak a Partiumi Magyar Napokon

Augusztus 20–25. között Szatmárnémetiben lép fel többek között a szlovákiai, kecskeméti, pécsi társulat.

7 előadás látható a Partiumi Színházi Estéken

Már kaphatók jegyek az immár hagyományossá vált Partiumi Színházi Esték programsorozat előadásaira a XVI. Partiumi Magyar Napok keretein belül.

Díjesővel zárult a Harag György Társulat idei évada

Szavalatokból, dalokból, vidám jelenetekből álló, meglepetésekkel teli évadzáró gálával búcsúzott a szatmári színpadtól és a publikumtól a nyári évadszünetére készülő Harag György Társulat.

Kétszeres jubileum és örömünnep a Harag György Társulat évadzáróján

Szakmai- és közönségsikerekkel teli évadot zárt a Harag György Társulat, melyet fontos események és évfordulók jellemeztek.

Gálaműsorral zárja az évadot a szatmárnémeti társulat

Gálaműsorral zárja a színházi évadot a Harag György Társulat: június 22-én, szombaton 18 órai kezdettel a szatmári közönség bérletszünetben láthatja az egyéni műsorszámokból, dalokból, rövid jelenetekből varieté-szerűen összeállított produkciót, 23-án vasárnap 19 órától pedig a Tasnádi Kulturális Központban zárja az évadot a társulat a Nóti Károly bérletesek társaságában.

Ágacska – Zenés mesejáték-bemutató Szatmárnémetiben nem csak gyerekeknek

Május 26-án újabb zenés mesejátékot mutat be a Harag György Társulat, ezzel egyfajta keretet adva az évadnak, hiszen a Mátyás király juhásza című mesejátékkal indult a bérletes előadások sora, most pedig az Ágacska című előadással zárul ez a sor.

Új stúdiószínház alapkövét helyezik el Szatmárnémetiben

Új, korszerű stúdiószínház alapkövét helyezik el pénteken Szatmárnémetiben, ez lesz az Északi Színház Harag György Társulatának új játéktere – közölte szerdán az erdélyi teátrum.

Lírai vetélkedőt tartott a Költészet Napján a szatmárnémeti színház

A Harag György Társulat a SzatmárOn kezdeményezés részeként és a Proscenium Alapítvány támogatásával idén is a magyar költészet napjához legközelebbi pénteki napon tartotta a Költészetünk ünnepe rendezvényt.

Márai-est a magyar költészet napján

Április 11-én 19 órai kezdettel az Ács Alajos Stúdióteremben mutatják be az „…én fáradt vagyok Európától…” című Márai Sándor pódium-estet.

Tündérpereputty – Bábelőadás nem csak gyerekeknek Szatmárnémetiben

A Harag György Társulat Brighella Bábtagozata pénteken, március 29-én 11 órai kezdettel mutatta be a Tündérpereputty című bábelőadást. Több szempontból is rendhagyó ez az előadás, de elsősorban azért, mert a célközönséget a 7 éven felüli gyermekek és szüleik alkotják, a története és tanulságai pedig beszédtéma lehetnek bármelyik családban.

A tavasz ébredését mutatja be a Harag György Társulat

A fizikai színházi előadást Györfi Csaba rendezi.

Semmit se bánok – Székely Csaba drámájának ősbemutatója Szatmárnémetiben

Folytatva az elmúlt évadok hagyományát, idén is szerepel egy kortárs drámaíró művének ősbemutatója a Harag György Társulat műsorán. Ez alkalommal Székely Csaba Semmit se bánok című drámáját mutatják be a szerző jelenlétében március 22-én 19 órai kezdettel.