A külső és belső kommunikáción is javítana a szatmári színház új főigazgatója

Új főigazgatója lett a szatmárnémeti Északi Színháznak. A szatmári közönség jól ismeri eddigi munkásságát, hiszen már 21 éve a Harag György Társulat tagja. Nagy Orbánt a maszol.ro kérdezte.

A töretlen érdeklődére való tekintettel – Januárban kétszer lesz látható bérletszünetben a Charley nénje

A Charley nénje című, Bessenyei István által rendezett zenés bohózattal búcsúztatja az évet a Harag György Társulat. Az előadás iránt hatalmas az érdeklődés, olyannyira, hogy hetekkel a premier előtt szinte az összes belépőjegy elfogyott a szilveszteri időszakban bérletszünetben játszott előadásokra.

15 próbálkozás a színészetre – Ősbemutató Szatmárnémetiben Hatházi Andrással

December 13-án tartják a Harag György Társulat soron következő bemutatóját az Ács Alajos Stúdióteremben. Az előadás különlegessége, hogy az alkotók az ősbemutatóként színpadra kerülő darab szerzői is egyben.

Nagy Orbán a szatmárnémeti Északi Színház új főigazgatója

Sajtótájékoztatón mutatták be hétfőn Nagy Orbánt, a szatmárnémeti Északi Színház új főigazgatóját, aki versenyvizsgán nyerte el a tisztséget. Mandátuma öt évre szól.

Interaktív kalandok Cókmókkal – Szívós Károly Szatmárnémetiben rendezett

Folytatódik a Brighella Bábtagozat által elindított hagyomány: a hónap első hétvégéjén bérletszünetben játszanak, hogy a család apraja-nagyja együtt élvezhesse a bábszínházi produkciókat.

Tévedések vígjátéka – Szatmárnémeti előadás a Nemzeti Színházban

A 2016/2017-es színházi évad legsikeresebb előadásával, a Tévedések vígjátékával szerepel hétfőn, november 20-án a budapesti Nemzeti Színházban a Harag György Társulat.

Broadway-sikerdarabot mutat be a Harag György Társulat

Neil Simon Biloxi blues című darabját november 15-én mutatja be a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata.

“Szatmáron még az is színházba jár, aki nem szeret” – Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat vezetője válaszolt

Bessenyei Gedő István fiatal kora ellenére 3 éve vezeti a Szatmárnémeti Harag György Társulat munkáját művészeti igazgatóként.

Újabb rangos fesztiválon szerepel a Brighella Bábtagozat Schneider Jankó rendezésével

2017. október 17-én, kedden 10 és 13 órától a Puck Báb- és Marionettszínházak Nemzetközi Fesztiválja keretében lép fel a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata a kolozsvári ZUG Zone-ban.

Történet a tálról és a kanálról – Schneider Jankó rendezése Szatmárnémetiben

Schneider Jankó rendezésében mutatja be Történet a tálról és a kanálról címmel Michael Ende-mesét 2017. október 1-én, vasárnap, 16 órakor a szatmárnémeti Iparosotthon bábszínházi termében a Harag György Társulat Brighella Bábtagozata.

11 nap, 20 előadás – Sikerrel zárult a Tranzit Feszt

Idén megújult néven jelentkezett a korábban több évados múlttal rendelkező szatmárnémeti nemzetközi multikulturális színházi fesztivál.

Szatmáron is kezdetét veszi a Havi Dráma felolvasószínházi sorozat

Szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján veszi kezdetét a Harag György Társulat felolvasószínházi sorozata, melyet a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemmel és a Látó Szépirodalmi Folyóirattal közösen szerveznek meg, a Marosvásárhelyen már rendkívül nagy népszerűségnek örvendő Havi Dráma sorozat keretében.

Mi vár a nézőkre az erdélyi magyar színházakban? – Összegzés

Változatos repertoárral készülnek az új évadra az erdélyi magyar színházak a most kezdődő évadban.

A nagybányai Főtér fesztivál vendége a Harag György Társulat

A Balogh Attila által színre vitt Kövekkel a zsebében című előadásával vendégszerepel a nagybányai Főtér fesztivál programjában a szatmárnémeti Harag György Társulat.

Kedvezményes jegyek válthatók a TRANZIT FESzTre!

Az idén megújult néven jelentkező szatmárnémeti színházi fesztivál, a TRANZIT FESzT normáldíjas előadásaira (az emeltdíjasok 50 lejes egységáron látogathatók) a nagyobb csoportok (minimum 10 fő) 50 százalékos kedvezményben részesülnek, azaz a csoport tagjai féláron válthatnak belépőket.