“Annyit tehetek, hogy figyelek és nyitott vagyok” – Villáminterjú Hód Adriennel

Hód Adrienn a koreográfusa Székely Kriszta legújabb rendezésének, az Ithakának.

A kaukázusi krétakör – Székely Kriszta rendezésével indul az idei POSZT versenyprogramja

Június 7-én 19 órától látható a Pécsi Nemzeti Színház Kamaraszínházában a Katona előadása. Bertolt Brecht darabjával kezdetét veszi az idei színházi találkozó versenyprogramja.

“A jószívűség az, amire érdemes ma figyelmeztetni az embereket” – Interjú Székely Krisztával

Az idei POSZT versenyprogramjában A kaukázusi krétakör három feldolgozása is szerepel. A Katona József Színház előadását Székely Kriszta rendezte, akivel a történet aktualitásáról, a színházi beidegződésekről és a munkafolyamatról Dézsi Fruzsina beszélgetett.

Dolhai Attila Koppány bőrébe bújik – Székely Kriszta rendezi az István, a királyt

Augusztus 24-én Székely Kriszta rendezésében a bajai Petőfi Szigeten mutatja be a Budapesti Operettszínház Szörényi Levente és Bródy János kultikus rockoperáját.

“Első pillantásra meghökkentő lehet” – Az Operettszínház művészei a Kékszakállról

Idén februárban mutatták be az Operettszínházban Jacques Offenbach Kékszakáll című operettjét, amelyre dicsérő, biztató illetve kritikusabb vélemények is érkeztek. Ezekre egy videóban reagálnak az előadásban szereplő művészek.

Rujder Vivien: “Az első szakmai gyakorlat alatt kezdtem kinyílni”

2017-ben végzett a Színművészetin, majd egyből a Katona társulatához szerződött. Rujder Vivient a Deszkavízió blog kérdezte.

Ithaka Székely Kriszta rendezésében – Nyílt próbát tartanak a Katonában

Április 21-én, szombaton délelőtt 11 órás kezdettel tartják az Ithaka című előadás nyílt próbáját a Katona József Színházban. A belépés ingyenes és előzetes regisztrációt nem igényel.

HolnapUtán Fesztivál – A hétvége krónikája

Teltházas színházi előadások, szakmai beszélgetések, főiskolák találkozója, alkotói workshop-bemutató és koncertek: sokszínű programok mentén szerveződött a VI. HolnapUtán Fesztivál hétvégéje.

“A Kékszakáll rengeteg témát érint humoros formában” – Videointerjú Székely Krisztával

Februárban mutatta be az Operettszínház a Kékszakáll című Offenbach-operettet Székely Kriszta rendezésében. A szerelmi viszonyokról és hatalomvágyról szóló műről mesélt az alkotó.

Először vendégszerepel Nagyváradon a Katona

Március 20-25. között hatodik alkalommal szervezi meg a nagyváradi Szigligeti Színház a HolnapUtán Fesztivált: az eseménysorozat hat napja alatt tizenkét erdélyi és magyarországi társulat tizennégy produkcióját láthatja a közönség, a vendégelőadások mellett pedig szakmai beszélgetések, workshopok, kiállításmegnyitó és koncertek is várják az érdeklődőket.

“A könnyűzene manírosságát ez a mű nem tűri” – Villáminterjú Veréb Tamással a Kékszakállról

Jaques Offenbach Kékszakáll című operettjének bemutatóját február 23-án és 24-én tartják a Budapesti Operettszínházban. Az előadás egyik kulcsfigurája egy álruhás herceg, akit Dolhai Attila mellett Veréb Tamás kelt életre. Vele beszélgettünk izgalmas szerepéről és a különleges próbafolyamatról.

Lehet-e korszerű az operett? – Máthé Zsolt válaszolt

Máthé Zsolt jegyzi a nemrég a Kálmán Imre Teátrumban bemutatott Kékszakáll című operett dalszövegeit.

“Egy hataloméhes férfi története, kicsit másképp” – Így készül a Kékszakáll az Operettszínházban

Alig másfél hét van hátra a Kékszakáll premierjéig, melyet Székely Kriszta rendez az Operettszínházban. Korábban itt még soha nem játszották Offenbach művét, melynek előkészületeibe most mi is beleshettünk egy nyílt próbán.

Dolhai Attila: “Jó, hogy cinkosok tudunk lenni a színpadon”

Február 23-án mutatják be az Operettszínházban a Kékszakáll című Offenbach-operettet Székely Kriszta rendezésében. A szerelmi viszonyokról és hatalomvágyról szóló mű egyik főszereplője Dolhai Attila, aki Saphir hercegről és hivatásáról is mesélt. Lapszemle.

“Épp olyan alapmese, mint a Hamupipőke” – Kékszakáll az Operettszínházban

Tudják, hogy kit neveztek kortársai a “Champs-Élysées Mozartjának”? És azt, hogy Veréb Tamás élete első operett szerepére készül?