A Csárdáskirálynővel indul az évad az Operettszínházban

A Csárdáskirálynő – melynek próbái már javában zajlanak – hármas szereposztásban debütál. Szeptember 6-án Fischl Mónika, 7-én Lévai Enikő, 8-án pedig Kiss Diána kelti életre a címszereplőt. Kálmán Imre halhatatlan remekművét Vidnyánszky Attila rendezi.

Kálmán, Lehár, Ábrahám örökzöldjei a Budavári Palotakoncerteken

Alig pár hét, és ismét operettslágerektől lesz hangos az Oroszlános udvar, ahol a hagyományokhoz híven idén is megrendezik a műfaj szerelmeseinek nyári ünnepét, a Budavári Palotakoncerteket.

A Csárdáskirálynő premierjével indul az ősz az Operettszínházban

A Csárdáskirálynő premierjével és A Szépség és a Szörnyeteg visszatérésével indul 2019/20-as évad az Operettszínházban, a Színházak Éjszakáján Broadway Fesztivállal várják a nézőket és több különleges előadással is készülnek.

Elemi szenvedélyek az idei Budavári Palotakoncerteken

2019-ben sem maradhat el az Operettszínház gálaműsora, melyet idén hetedik alkalommal, augusztus 2-án és 3-án rendeznek meg az Oroszlános Udvarban. A Palotakoncerteket augusztus 20-án a Duna Televízió is műsorára tűzi.

Megkezdődtek a Csárdáskirálynő próbái az Operettszínházban

Kálmán Imre nagyoperettjét Vidnyánszky Attila rendezésében mutatják be július 12-én a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, majd szeptember 6-tól a Budapesti Operettszínházban is műsorra tűzik.

Felvételit hirdet a Vasutas Zeneiskola Pesti Broadway Musical Stúdiója

Operett és musical színész képzésére várják a jelentkezőket.

Az Operettszínházban rendezik meg a Lehár énekverseny gálaestjét

Május 6-án nagyszabású gálaestet láthatnak a Budapesti Operettszínházban a verseny győzteseinek és a színház művészeinek közreműködésével.

Posztumusz Igaz Ember díjjal tüntetik ki Kálmán Imre zeneszerzőt

A Mensch Alapítvány, a Holokauszt Magyarországi Áldozatainak Emléknapja alkalmából április 16-án posztumusz Igaz Ember díjjal tünteti ki Kálmán Imre zeneszerzőt. A jótékonysági díjátadó ünnepség vendége lesz Kálmán Yvonne és fellépnek az Operettszínház színészei.

Izraelben vendégszerepelt az Operettszínház társulata

A magyar-izraeli diplomáciai kapcsolatok újrafelvételének valamint a Budapest és Tel-Aviv közötti testvérvárosi megállapodás 30. évfordulója alkalmából rendezi a Magyar Állam a magyar kulturális évadot idén. Ennek keretében az Operettszínház március 10. és 15. között vendégszerepelt nagyszabású gálaműsorral Jeruzsálemben és Tel-Avivban.

Újévi Operett Gála vár Pécsen

A Budapesti Operettszínház Újévi Operett és Musical Gálája 2019. január 13-án Pécsre, a Kölcsey Központba érkezik. Az est háziasszonya Szulák Andrea lesz.

A Budavári Palotakoncertek műsorával köszöntik az új évet a szolnoki szimfonikusok

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar január 12-én a Budavári Palotakoncertek műsorával szórakoztatja a szolnoki publikumot.

Musical és operett slágerekkel várják a közönséget az újévben a Főnix Csarnokban

Az Operettszínház színészei ismét Debrecenbe látogatnak az újesztendőben. Január 5-én a Főnix Csarnokban a Bor, Dal, Asszony című gálakoncerten fellép mások mellett Oszvald Marika, Dolhai Attila, Kállay Bori, Bordás Barbara, és Kerényi Miklós Máté is.

Megkezdődtek a Maya című revüoperett próbái az Operettszínházban

Sok évtizedes kihagyás után, régi adósságát törlesztve tűzi műsorára a Budapesti Operettszínház Fényes Szabolcs egyik legnépszerűbb darabját.

Augusztus 20-án a Duna TV-n láthatják a Budavári Palotakoncerteket

Idén hatodik alkalommal rendezték meg a Budavári Palotakoncerteket, melyen a Budapesti Operettszínház gálaműsorát, a Bor, Dal, Asszony című estet láthatták a nézők. Az előadást augusztus 20-án a Duna Televízió tűzi műsorára.

Szendy Szilvi: “Nehéz az operett könnyedségét természetesen ábrázolni”

Augusztus 3-5. között immár 6. alkalommal rendezik meg a Budavári Palotakoncerteket, melynek Bor, dal, asszony című gálaesjén  a Budapesti Operettszínház sztárszólistáit a színház 50 fős szimfonikus zenekara kíséri, és a színház balettkara is közreműködik. A gáláról és szubrettségről Szendy Szilvy mesélt.