“Sűrű és sokrétű történet: egyszerre krimi, társadalmi és lélektani regény”

Interjú Szenteczki Zitával és Bíró Bencével, az Örkény Színház Édes Anna előadásának rendezőjével és dramaturgjával.

“Veszélyes színházat csinálni, ez a cél” – A Narratíva alkotói válaszoltak

Négy fiatal, de külön-külön már bizonyított rendező, Hegymegi Máté, Kovács D. Dániel, Pass Andrea és Szenteczki Zita összefogásából NARRATÍVA néven új színházi társulat született. Az alapítókkal beszélgetett a 24.hu.

Édes Anna – Címszerepben Zsigmond Emőke az Örkény Színházban

Kosztolányi Dezső regényét Bíró Bence dolgozta át színpadra, a bemutatót október 3-án tartották Szenteczki Zita rendezésében az Örkény Stúdióban.

Szenteczki Zita, Ördög Tamás, Kovács D. Dániel és Widder Kristóf is rendez a KV Társulatnál

Nyári fesztiváldíj, vidéki és határontúli vendégjátékok, akadálymentesítés, együttműködés az ORFK Bűnmegelőzési Osztályával, 3 új bemutató – ez vár  a KV Társulat új évadában.

Térey-ősbemutatóval is készül az Örkény Színház

Térey-ősbemutató, Shakespeare-átirat, két regényadaptáció, valamint külföldi és magyar klasszikus színmű is – összesen nyolc bemutató – szerepel az Örkény István Színház 2019/2020-as évadának műsorában.

Kilenc előadással készül az új évadra a Mesebolt Bábszínház

A repertoárban klasszikus és magyar népmesék, valamint kortárs szerzők műveinek színpadi adaptációi is megjelennek.

Új bábszínház Újbudán – Ingyenes előadással indul a Manna Matiné

Szeptember 8-án Vitéz László kalandjaival indul az Új Bábszínház Újbudán sorozat következő évada B32-ben.

“Nagyon fontosnak tartom a miérteket” – Villáminterjú Szenteczki Zitával

A KV társulat új bemutatóját Kunt Gergely nagysikerű Kamasztükrök c. műve inspirálta. Az előadásban 5 kamasz szemszögén keresztül kapunk rendkívül érzékeny és személyes képet az 1939 és 1945 közötti évekről. A rendező, Szenteczki Zita válaszolt.

Kedves Én! (Szerintem nem tudom…) – A KV Társulat kortárs magyar ősbemutatója

A KV társulat új bemutatóját Kunt Gergely nagysikerű Kamasztükrök c. műve inspirálta. Az előadásban 5 kamasz szemszögén keresztül kapunk rendkívül érzékeny és személyes képet az 1939 és 1945 közötti évekről.

Szenteczki Zita rendezésében mutatja be az Angyali üdvözletet a Stúdió K

Paul Claudel darabját február 23-án mutatja be a Stúdió K Színház.

“Igazi szívcsapat jött össze” – Interjú A kék madár zeneszerzőivel

Pár napja mutatta be az Operettszínház Maurice Maeterlinck A kék madár című színdarabjának zenés színházi változatát Szenteczki Zita rendezésében.

A kék madár – Ifjúsági darab a Kálmán Imre Teátrumban

Szenteczki Zita és alkotótársai egy igazán különleges világot álmodtak a Kálmán Imre Teátrum színpadára, amelyben minden generáció megtalálhatja a maga örömét.

“Egy ilyen felkérés előtt csak fejet lehet hajtani” – Interjú Imely Zoltánnal, a Stúdió K vezetőjével

A Stúdió K ügyvezetői feladatait nemrég Imely Zoltán kulturális menedzser vette át Zubek Adrienntől.

A kék madár – Ifjúsági előadás készül a Kálmán Imre Teátrumban

Szenteczki Zita állítja színpadra Maurice Maeterlinck A kék madár című művének zenés színpadi adaptációját, amelyben mások mellett Simon Pannát, Sándor Pétert, Kékkovács Marát, Papadimitriu Athinát, Felföldi Anikót, Lehoczky Zsuzsát és Vágó Zsuzsit láthatják. A darabot már próbálják az Operettszínházban.

Stúdió K: Urbán András első alkalommal rendez Magyarországon

Urbán András, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatója és főrendezője most először rendez Magyarországon. Ugyancsak Szabadkáról érkezik Gyarmati Kata, aki a színház művészeti vezetői posztját veszi át.