Kisfilmmel köszönti a karácsonyt a Színművészeti

Karácsonyi üdvözletként egy videóval köszönti közönségét a Színház- és Filmművészeti Egyetem.

Színész lesz belőle! – Ismerjék meg Konfár Eriket

A Kecskeméti Katona József Gimnáziumban Orbán Edit tanárnő színjátszó csoportjában játszott. Azt tervezte, hogy az érettségi után Londonba megy dolgozni, a bátyja után.

“A tanítás az életem” – Bagó Gizella, a Színművészeti ének professzora válaszolt

A Színház- és Filmművészeti Egyetem professzor-asszonya tanítványainak nevét fel sem lehet sorolni.

Játék, gyakorlat, rituálé – Peter Brook látogatást tett a Színművészetin

Beszámolót olvashatnak Peter Brook és a rendezőhallgatók találkozásáról.

Az SZFE végzőseinek vizsgaelőadásai láthatók a Griff Bábszínházban

A középiskolás és a felnőtt korosztály számára indít előadássorozatot a zalaegerszegi Griff Bábszínház. 

Színész lesz belőle! – Ismerjék meg Koller Krisztiánt

Hirtelen ötlettől vezérelve a gimnázium utolsó évében döntötte el, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemre jelentkezik színésznek. Második felvételijén Zsótér Sándor és Börcsök Enikő az osztályába választotta.

Férfiak, nők és férfiak – Interjú Bodoky Márkkal és Gyöngyösi Zoltánnal

Bemutatóra készülnek Máté Gábor végzős színész hallgatói.

Bábművész felvételi előkészítő indul az SZFE-n

A Színház- és Filmművészeti Egyetem felnőttképzésért felelős intézete az SZFE EDUcenter felvételi előkészítő tanfolyamot indít a bábművész képzés iránt érdeklődő fiatalok számára.

Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk – Előadás és szakmai beszélgetés a Színművészetiről

Ismét látható Budapesten a nemzetközi színházi fesztivált is megjárt előadás, a Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk.

A kötelező unalmon túl – Interjú Szilágyi Bálinttal

Csokonai Karnyóné című darabját rendezi Szilágyi Bálint a Mozsár Műhelyben.

Sok hűhó Shakespeare-ért – Zenés színész hallgatók lépnek fel a MÜPA-ban

Az SZFE III. éves zenész színész osztályának hallgatói december elején két alkalommal is a Művészetek Palotája színpadára állnak.

Prohászka Fanni: “A színház képes újraindítani az ember vérkeringését”

Prohászka Fannival, a miskolci színház társulatának új tagjával beszélgetett az Észak Magyarország.

Színész lesz belőle! – Ismerjék meg Hevesi Lászlót

A debreceni Ady Endre Gimnázium drámatagozatára járt. A felvételi előtti utolsó pillanatokban döntötte el, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára jelentkezik. Felvették.

Klasszikus, kortárs és kortalan bemutatókkal készül a Manna a Mozsár Műhelyben

Csokonai Karnyóné és Lumborg Szépkisnap című drámája, valamint a Kortalan Kortárs színházi talkshow kerül a Mozsár Kávézó felett nyíló Műhely színpadára decemberben.

Itt a Színművészeti bemutatkozó kisfilmje!

Megjelent a Színház- és Filmművészeti Egyetem idei bemutatkozó kisfilmje. Készítette: Buday Dániel és Szilágyi Máté.