“Belül kell megtörténjen” – Interjú Árvai Györggyel

Színházi időkutatónak tartja magát Árvai György, aki képzőművészeti stúdiumait megelégelve toborzott maga köré alkotótársakat. Bozsik Yvette-tel közösen induló pályájának meghatározó állomása a Szkéné.

Eleven Éjszaka a Szkénében Koltai M. Gábor rendezésében

Ismét közös bemutatóra készül a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház: Az eleven éjszaka magyarországi bemutatójára február 22-én kerül sor.

“Ezt vittem tovább: a csapatot, az egymásért létezést” – Interjú Takács Katival az 50 éves Szkénéről

Ha a Szkéné falai mesélni tudnának, alighanem beszámolnának arról, hogy Takács Kati keze nyomát is magukon viselik. A Jászai-díjas és Érdemes művész azt mondja, fiatal lányként került ide, de egész életére meghatározó útravalót vitt magával.

Búcsúzik a Don Quijote Mucsi Zoltán és Scherer Péter ikonikus párosával

Január 22-én érkezik 72. és egyben utolsó előadásához a Nézőművészeti Kft. és a Szkéné Színház koprodukciója, a Don Quijote.

A nagy füzet századszor – Jubilál Horváth Csaba rendezése

2013. február 15-én mutatta be a Forte Társulat Horváth Csaba rendezésében Agota Kristof regényét, a Trilógia első részét, A nagy füzetet a Szkéné Színházban. Idén december 14-én pedig immár 100. alkalommal tűzik műsorra, ami ritkaság számba megy a függetlenek között.

Rozsda, avagy Minden vérünk benne szárad – Találkozhatunk a szerzővel és az alkotókkal

A Szkéné Színház december 18-án közönségtalálkozót tart legútóbbi bemutatója, a Rozsda, avagy Minden vérünk benne szárad című előadása után.

Amit akartok (Vízkereszt) – Tarnóczi Jakab rendezése a Szkénében

A Zenthe Ferenc Színház a tavalyi évadban Az eltört korsóval érkezett a Szkénébe, idén pedig már a két színház koprodukciós együttműködésben mutatja be Tarnóczi Jakab újabb rendezését, az Amit akartokat (Vízkereszt). A szeptemberi salgótarjáni premier után a budapesti bemutatóra december 7-én és 8-án kerül sor.

A hazaszeretetről és a hatalomról szólnak a HétFü-sorozat következő előadásai Szegeden

A MASZK Egyesület meghívására januárban Urbán András első budapesti rendezése, februárban Nagypál Gábor díjnyertes címszereplése lesz látható a Szegedi Nemzeti Színház Kisszínházának deszkáin. A különleges színházi csemegéket kedvelő színházrajongók már megválhatják belépőjegyeiket az előadásokra.

Rozsda – Becketti történet Bata Évával és Rainer-Micsinyei Nórával a Szkénében

November 22-én mutatják be a Szkéné és a Manna közös Staféta-nyertes előadását Rozsda, avagy Minden vérünk benne szárad címmel.

Brand-építés Valcz-módra avagy jönnek a Valcz® Napok

Hogy mi is a Valcz® Napok? Egy független színházi rendező brand-építő kampánya. Valcz Péter október elején lesz 35 éves, és úgy döntött, hogy ezt a jeles évfordulót azzal ünnepli, hogy megosztja a nagyközönséggel szabadúszó pályafutásának megtekinthető állomásait.

O. Horváth Sára: “Nem tudom nem megírni az adott történetet”

Egyedülálló módon két egymást követő évben nyerte el a Vilmos-díjat. Daniel Bănulescu Csókolom a segged, szeretett Vezérünk című regénye nyomán is írt egy drámát, amit szeptember 26-án mutattak be a Szkénében. A szerzőt a Népszava kérdezte.

Szeretett Vezérünk – Abszurd show a Szkénében

A Terminal Workhouse, a Manna és a Szkéné Színház abszurd show-ját Valcz Péter rendezi, a bemutatót szeptember 26-án tartják.

Rakpart3. – Indul a Szkéné ifjúsági programja

A Szkéné Színház a 2019/2020-as évad őszén indítja el Rakpart 3. néven új, hiánypótló ifjúsági programját, amely az egyes előadásokhoz kapcsolódóan kínál különböző eseményeket.

Nyári fesztiválokon a Szkéné előadásai

A Szkéné Színház két idei bemutatója is szerepel a nyári művészeti fesztiválok programján: augusztus 1-jén A lány, aki hozott lélekből dolgozott vendégeskedik az Ördögkatlanon, augusztus 7-én pedig a Woyzeck látható a szegedi Thealter műsorán.

“Nagyon nagy kaland volt nekem ez az előadás” – Interjú Keresztes Tamással

Ősbemutatót tartott a Forte Társulat a Szkéné Színházban május elején.